Ön tudta, hogy a netes adatforgalom közel 60 százalékát robotok generálják? És egyre több sávszélességet foglalnak el előlünk.

A robotok a neten is elszívják előlünk a levegőt: a netes sávszélesség egyre nagyobb részét foglalják le, legyen az vezetékes vagy mobil internetkapcsolat. Bár a Cisco Virtual Netwoking Indexe szerint egyre nagyobb sávszélességünk lesz, de mintha a robotok még nagyobb tempóval foglalnák el a netet.

Persze ez így közel sem igaz. A webes robotok ugyanis jó ideje fontos szerepet töltenek be az internet világában. Jót és rosszat egyaránt – attól függően, hogy az adott robotot jó célokra – például webes keresők feltérképezésére, indexelésére – használják, vagy a kiberbűnözők alkalmazzák automatizált felderítési folyamatokra. Azt azonban jó, ha tudjuk – hívja fel figyelmünket a Biztonságportál a Distil Networksnek egy a robotokkal kapcsolatos kutatásáról készített összefüglalójában –, hogy mindkét robottípus hasonló elveken működik.

A robotok és a felhasználók generálta netes adatforgalom, 2013-2014 | Create infographics

Megmérték a robotforgalmat

A robotokkal elkövetett visszaélésekkel is foglalkozó Distil Networks biztonsági cég ismét összeállította azt a felmérését, amelyben a netes robotokkal kapcsolatos trendeket vizsgálta.

A tanulmány egyik fontos megállapítása, hogy 2014-ben a jó szándékú webes robotok által generált hálózati forgalom nőtt a legnagyobb ütemben. 2013-ban még csak a teljes hálózati forgalom 21 százalékát generálták, tavaly viszont már a 38 százalékát. A kutatók szerint a növekedés mögött elsősorban a Bing és új webes keresők egyre agresszívabb indexelési stratégiája áll.

Egyértelműen jó hír ugyanakkor, hogy a kiberbűnözést segítő botok aránya csökkent, igaz csupőn egy százalékkal: 24-ről 23 százalékra. Csakhogy ezek egyre szofisztikáltabb módszereket alkalmaznak. Így felismerésük, szűrésük is nehezebb.

Folyamatosan nő azoknak a botoknak a részaránya, amelyek nemcsak különféle legális user-agentek mögé bújnak, és így próbálnak áthatolni a védelmi mechanizmusokon, hanem felhasználói viselkedésminták alapján működnek. Egyelőre csupán 23 százalékuk követ valamilyen fejlettebb módszert, de arányuk a trendeket látva valószínűleg nőni fog.

A káros Robotok bonyolultsága | Create infographics

Amerikáé és az Amazonél a kétes dicsőség

A legtöbb webes robot (52 százalék) az Egyesül Államokból dolgozik. A toplistán szerepel még Németország, Kanada, Olaszország és Franciaország is, de ezeknek az országoknak a webes robotjai jóval kisebb részarányt képviselnek, mint az USA-é. Ennek elsősorban az az oka, hogy az amerikai felhőszolgáltatók olcsó és kedvező terepet biztosítanak a webes robotok üzemeltetéséhez.

Ebből következik persze az is, hogy a rossz szándékú botok generálta hálózati adatforgalom is elsősorban ezekből az amerikai rendszerekből származik: egészen döbbenetes, hogy káros robotok forgalmának 78(!) százaléka származott tavaly az Amazon rendszeréből. Ettől azonban a kisebb szolgáltatók nem nyugodhatnak meg, ugyanúgy célkeresztben vannak, mint az Amazon. Rosszul tették tehát, ha amiatt mondtak le védelmi mechanizmusok életbe léptetéséről, hogy úgyis a nagyok viszik el ezt a balhét.

Indul a mobilozás

Az elmúlt egy évben megugrott a mobilos botok száma, és már a kártékony robotok generálják a mobil (webes) adatforgalom több mint a 8 százalékát. Ennek a trendnek köszönheti a T-Mobile US, hogy most felkerült a rosszindulatú botok által érintett szolgáltatók 20-as toplistájára.

A Distil figyelmeztet: nemcsak azért generálnak egyre nagyobb forgalmat a mobil webes robotok, mert rohamosan nő a mobilra optimalizált weblapok száma. Az is a gyorsabb növekedés mögött van, hogy egy mobil oldalt sokkal egyszerűbb feltérképezni. Sokban könnyíti automatikus feldolgozásukat, indexelésüket, hogy általában koncentráltan és jól strukturáltan tartalmazzák az értékes tartalmakat.

Közösség & HR

Vásárlási asszisztensként vinné sokra a ChatGPT

A rendszeresen beígért, emberfeletti képességekkel rendelkező általános mesterséges intelligencia igen lassan készülget, de az OpenAI addig is nekilát pénzt keresni a ChatGPT legújabb, azonnali vásárlásokat lehetővé tevő funkciójával.
 
A kódbiztonság örök téma, azóta van napirenden, amióta léteznek szoftverek. A felhő és napjainkban a mesterséges intelligencia azonban ezt a problémakört is átalakította.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.