Ha nem lenne a Samsung és az Apple, lassan a közép-kelet-európai okostelefon-piac is kínai gyártók háziversenyéről szólna. A Huawei a második, a villámgyorsan terjeszkedő Xiaomi már a negyedik legnagyobb szállító.

Az idei második negyedévben is a Samsung adta el a legtöbb okostelefont Közép-Kelet-Európában. Az egy évvel korábbihoz képest 14 százalékkal többet, 4,9 millió eszközt szállított a térségbe. Jó eredményeit főként az idén látványosan megújult Galaxy A és J sorozatnak köszönhette. Bár a kereskedők és szolgáltatók bátran betáraztak Galaxy S8-ból is, az látszik, hogy néhány értékesítő kicsit túlbecsülte a Samsung csúcsmodellje iránti keresletet – íra legfrissebb elemzésében a Canalys piackutató cég.

Helycserés támadás az Apple és a Huawei között

A Huawei ismét ott lehet a képzeletbeli dobogó második fokán, miután a második negyedévben helyet cserélt az Apple-lel. A kínai márka 11 százalékot növekedve most a piac 12 százalékát tudhatja magáénak, amit 1,8 millió telefon eladásával ért el, ettől szűk 50 ezer darabbal maradt el az Apple. A Huawei termékei közül az alacsony, illetve közép-kategóriás modellek egyaránt népszerűek, de a P10 Lite-ból fogyott a legtöbb.
 

Az Apple, a Huawei és a Samsung által leszállított készülékek száma 2016 első negyedévétől

(Forrás: Canalys)


A Huawei korábbimpozícióját az Apple az iPhone 7 Plus vártnál sikeresebb bevezetésének. A második negyedév azonban ismét a kínai gyártóé volt a 11 százalék fölötti növekedéssel.

A vezető ötösfogatban van egy új szereplői is, a Xiaomi, ameyl egyből a negyedik helyre rakétázott, pedig csupán egy éve van jelent a régióban intézményesített formában is. A második negyedévben 1,1 millió okostelefon szállított a régióba, ezzel mindjárt negszerezte a piac 7 százalékát. A legkeresettebbek az olcsóbb Redmi kategória modelljei, ez is mutatja, hogy a térség országai továbbra is különösen ár-érzékenyek. A Redmi 4Aből például több mint 350 ezer darabot vettek át a kereskedők.

Mint korábban megírtuk, Európában a lengyel ABC Datával kötötte meg az első hivatalos disztribúciós szerződését a kínai gyártó. Azért döntöttek a lengyel cég mellett, mert annak a teljes közép-kelet-európai piacon meghatározó a piaci jelenléte (a lengyel IT-disztribúciós piac közel negyedét birtokolja, és övé a helyi távközlési cégekkel bonyolított mobilkészülék-eladások 60 százaléka).

A Xiaomi itthon is erősített

Bár az ABC Data magyar leányvállalatának vezetője nem tudta megmondani, hogy Magyarországon mikortól kerülnek fel a kínálatukba a Xiaomi-telefonok, az eszközöket több hazai webáruház is forgalmazza. (Információink szerint az Ingram Micronak már van Magyarországra vonatkozó nagykereskedői megállapodása is, ez ügyben kerestük a céget, de egyelőre nem értük el).

A kínai gyártó meg akarja ismételni otthoni riválisának, a Huaweinek a gyors sikerét – vélik az elemzők. Az ütemet talán igen, a módszert azonban nem, hiszen a Huaweinek komoly hálózati berendezésgyártó üzletága is van, melynek oldalvizén könnyebben be tudott kerülni a szolgáltatók készülékkínálatába. A Xiaominak más utat kell követnie, hiszen nincs hasonló társ üzletága. Nála a fontos, hogy mindenhol elérje a meghatározó kereskedelmi csatornákat.

 
Canalys CEE smart phone market 2017 Q2
Infogram


A kínai gyártók egyébként saját otthoni piacukon simán lenyomják a külföldi márkákat. A négy legnagyobb piaci szereplő, a Huawei, az Oppo, a Vivo és a Xiaomi az áprilistól júniusig terjedő időszakban az összes szállítás 69 százalékát jegyezte, ezzel még tovább erősítve vezető helyét a Kínában egyre gyengébben muzsikáló Apple-lel és Samsunggal szemben.

Harcban a magyarországi helyezésekért

A magyar piacon viszont egyelőre nincs az öt legnagyobb szállító között a Xiaomi. Nálunk is a Samsung a legnépszerűbb okostelefon márka, a koreai szállítót követi a Huawei és az Apple. Itthon nagyobb a harc a 3-6.helyekért, ahol a sorrend negyedévről-negyedévre változik az LG, a Sony és a Lenovo között.

Utóbbi gyártó tempót is váltott az év eleje óta: felhagy a saját márkás okostelefonokkal, és a  jövőben kizárólag a jóval erősebb Motorola márkára épít, melyet két éve vásárolt meg.

Vladislav Ivanov, a kínai cég Magyarországot is magában foglaló dél-kelet-európai régiójának a vezetője, a közelmúltban Budapesten úgy nyilatkozott, hogy az újramárkásításban nagy szerepe lesz az európai, ezen belül is a kelet-európai piacoknak. Itt mutatják be először az új okostelefon-portfoliót. A régiós listán a Lenovo egyébként az ötödik, 5 százalékos részesedéssel.

Mobilitás

Komoly galibát okozott a Meta önállóan cselekvő MI-ügynöke

A félresikerült automata kommunikáció miatt olyan adatok váltak elérhetővé a cég egyes munkatársainak, amelyekhez egyébként semmi közük nem volt.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.