A katalógusvásárlást új dimenzióba helyező fejlesztés mellett egy virtuális 3D-s tükör megoldás és egy intelligens parkolási rendszer is a díjazottak közé került az idei TechShow-n. A hazai pályázók olyan nagyágyúk előtt mutathatták be termékeiket, mint Jesse Russell, a vezeték nélküli technológiák egyik legfőbb innovátora, vagy Ali Sadri, az Intel 5G fejlesztésekért felelős igazgatója.

A Mobilitás és Multimédia Klaszter (MMKlaszter) szervezésében már ötödik alkalommal megrendezett TechShow rendezvényen - a tavalyi felhozatalhoz hasonló számosságú, mintegy 20 új informatikai fejlesztés mutatkozott be.

A győztes megoldás A befektetőkből, startup-tanácsadókból, IT szakemberekből és újságírókból álló zsűri döntése alapján a fődíjat a Canecom ShopDash fejlesztése vihette el, amely a katalógusvásárlást hozza az online korszak igényeinek megfelelő szintre. A termék egy táblagépes felületre tervezett vásárlási és termékajánló. A fejlesztők várakozása szerint a ShopDash az elsők között a brit, a holland és az amerikai piacon számíthat sikerre, ezekben az országokban a cégnek már vannak partnerei. A győztes díja, hogy a Szilícium-völgyi befektetők egyik nagyágyújával beszélgethet 20 percet négyszemközt Skype-on.  Beszélgetőtársként szóba jöhet Alexis Ohanian (Reddit, Hipmunk), Naval Ravikant (Angel List, Venture Hacks), Eric Ries (The Lean Startup, IMVU) vagy Mark Suster (GRP partners, This Week In Venture Capital) is.

A közönségdíjat a Cubilog csapata kapta, amely egy széles körben használható, felhőalapú adatgyűjtő és összegző rendszerrel pályázott. A legjobb prezentációért járó díjat pedig az intelligens parkolási programot, az iParkingot bemutató Szabó Sándor nyerte el. Különdíjat kapott a Fitnect-3D Virtuális Tükör fejlesztés.



Munkában a közönségdíjas virtuális tükör 

Nemzetközi és hazai tapasztalatok Az idei rendezvényen olyan nemzetközi nagyágyúk tartottak előadást a digitális forradalom legújabb vívmányairól, mint Jesse Russell. Az évtizedekig a K+F fellegváraként elismert Bell Labs egykori vezérigazgató-helyettese a vezeték nélküli technológiák lehetséges jövőjéről tartott prezentációt. Mellette Ali Sadri, az Intel 5G, valamint a Wi-Fit várhatóan felváltó WiGig technológiai fejlesztésekért felelős igazgatója ismertette a következő évtized várható innovációs irányait. Mellettük már befutott hajdani hazai startup vállalkozások vezetői, a Prezi.com, a LogMeIn és a Ustream is beszámoltak cégépítési, növekedési, vállalatstratégiai tapasztalataikról.

Az MMKlaszter a magyarországi mobil és újmédiás technológiák szereplőinek és kutatás-fejlesztői kapacitásának összefogására jött létre hat éve. Jelenleg 69 tagot számlál, köztük távközlési és informatikai nagyvállalatokat, kkv-kat, valamint egyetemi partnereket. Az MMKlaszterben több tucat innovációs projekt megvalósítása zajlik, több mint 8 milliárd forint összértékben.

Hazai ötletparádé az egérúttól az erőmérőig
Ez az alkalmazás tudja, mikor kell eladni

Új elnököt választott a MMKlaszter

Komoly galibát okozott a Meta önállóan cselekvő MI-ügynöke

A félresikerült automata kommunikáció miatt olyan adatok váltak elérhetővé a cég egyes munkatársainak, amelyekhez egyébként semmi közük nem volt.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.