A Microsoft személyi asszisztense 16-ból 15 meccs továbbjutóját eltalálta a legutóbbi focivébén. Most az amerikai futballban jósol, de itt már közel sem tarol.

A nyári labdarúgó-világbajnokság nemcsak a németeknek, de a Microsoftnak is komoly sikert hozott. A Windows Phone 8.1-hez tavasszal érkező digitális személyi asszisztens, a Cortana ugyanis a kieséses szakasz 16 meccséből 15-ször helyesen találta el a továbbjutó, illetve nyertes csapatot.

Más ez a foci

Nyilván az újabb PR-siker reményében a Cortana ősszel elkezdte az NFL, azaz az USA amerikaifutball-bajnokságának eredményeit is megtippelni. Tizenegy forduló után azonban az látszik, hogy a Microsoft asszisztense nem ért annyira a tojáslabdához. A legutóbbi játékhéten a sorozat egyik legrosszabb arányát produkálva 14-ből mindössze 8 esetben bizonyult pontosnak. Összességében 105-56-ra áll a jó és rossz előrejelzések aránya, ami 65 százalékos eredmény.

Mivel az NFL-ben a döntetlen nagyon ritka, így jó közelítéssel ötven százalékos eredményt bárki tudna hozni, aki átlagos szerencsével totózik. Az is igaz, hogy ebben a bajnokságban igyekeznek a csapatokat viszonylag azonos szinten tartani, így még a pillanatnyilag sokkal jobb formában lévő csapatokat is képesek elkapni a rosszabb szezont hozó alakulatok is. Tehát nem könnyű a jósok élete, ritka a teljesen kiszámítható összecsapás. Ezt jelzi az is, hogy a fogadóirodák által használt előrejelzések sem tudnak sokkal jobbat a Cortanánál. Az eddigi rekord pontosság is alig néhány százalékkal magasabb, mint a Microsoft asszisztensének mostani eredménye.

Egyáltalán nem rossz tehát a Cortana NFL-jósként eddig mutatott pályafutása, ám meg sem tudta közelíteni a nyári, kimagasló pontosságot hozó sorozatát. Ez pedig felveti a kérdést, hogy mennyire volt az analitika fejlettségének, és mennyire a szerencsének köszönhető, hogy 16-ból 15 meccsre jól tippelt.

Nem csupán egy automata kereső

A bizonyos készülékeken angol nyelven ugyan, de már itthon is elérhető mobil asszisztens mögött a Bing motorja dolgozik. Azaz a szolgáltatás egyik dimenziója nem több, mint az Apple hasonló megoldása, a Siri: kérdések és válaszok olyan témákban, amelyek a netről előbányászhatók. A Cortana azonban ennél jóval több szeretne lenni, hiszen képes gazdáját emlékeztetőkkel ellátni, figyeli a személyes adatainkat (ha ezt engedélyezzük), levelezésünket, naptárbejegyzéseinket és ezek alapján lát el bennünket hasznos információkkal a nap során.

A tippeléshez a Cortina figyelembe veszi a korábbi statisztikákat, a hazai pálya jelentette előnyt, sőt a közösségi csatornákon megjelenő bejegyzéseket is átfésüli, azt kutatva, hogy azok melyik csapat győzelmi esélyét erősítik.

Cloud & big data

Kamu webshopokat ajánlgat a ChatGPT

A csalók jó érzékkel igyekeznek kihasználni, hogy az emberek többsége nemcsak használja a generatív chatbotokat, de sokan közülük vakon meg is bíznak a kapott válaszokban.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.