A mindennapi felhasználás az asztali gépekről fokozatosan a mobil eszközökre terelődik, ami 2016-ra elmossa a Microsoft operációs rendszereinek két évtizedes dominanciáját – állítja az IDC előrejelzése.
A gyártók tavaly már több mint 900 millió olyan mobilkészüléket szállítottak világszerte, amelyet az IDC piackutató március végi tanulmánya okos, hálózatra kapcsolódó eszközként (smart connected device) határoz meg, ide sorolva a PC-ket, tableteket és okostelefonokat. Ez a mennyiség idén 1,1 milliárdra, 2016-ra pedig közel 1,9 milliárdra nőhet, hasonló ütemben hízlalva a piac 2011-es, 489 milliárd dolláros forgalmát. Mivel a szállítások volumene legelsősorban a tableteknek és az okostelefonoknak köszönhetően emelkedik, az arányok változása az operációs rendszerek jelenlegi piacát is a feje tetejére állítja.

A PC marad  Év elején a Windows 35,9 százalékos részesedéssel bírt, utána 29,4 százalékkal az Android, illetve 14,6 százalékkal az iOS következett. Az IDC előrejelzése szerint 2016-ra az Android már 31,1 százalékon áll majd, az iOS eléri a 17,3 százalékot, a Windows részesedése pedig 25,1 százalékra olvad. Fontos azonban azt is megjegyezni, hogy az erőviszonyok máshogy festenek a várható nyereség szempontjából. Mivel az androidos eszközök nagy része igen olcsón talál gazdára, a gyártóknak a folyamatosan növekvő eladások mellett is nehéz feladatot jelent a megfelelő profit kitermelése.

A piackutató szerint az okostelefonok számának gyors növekedéséért a fejlődő piacok, elsősorban pedig Ázsia a felelős, ahol az átlagos felhasználói gyakorlatban ezek a készülékek lesznek az első számú – és nem ritkán az egyetlen – internetképes eszközök. Azt azonban az IDC ábrája is jól mutatja, a PC-szállítások száma a következő években sem csökken, sőt éppen hogy növekszik majd.

A kategória csak annyiban veszít a jelentőségéből, hogy még így is egyre kisebb hányadát adja az internetképes eszközöknek, de semmi értelme a "PC utáni korszakról" beszélni. Az IDC ehelyett a "PC Plusz" nevet használja, utalva arra, hogy a személyi számítógépeknek egyáltalán nincs végük, az elkövetkező évekre pedig a többféle eszköz párhuzamos használata lesz jellemző.

Itthon is kiszorulnak a hagyományos telefonok
Nagy szám! Ilyen az alkalmazásfejlesztők 2012-es éve

Bár a fogyasztók csak a legritkább esetben ragaszkodnak hozzá, hogy különféle hardvereik vagy a rajtuk futó operációs rendszerek ugyanattól a gyártótól származzanak, minden piaci szereplő igyekszik kiépíteni azt az alkalmazás-ökoszisztémát, amely hatékonyan összefogja az általa képviselt platformokat. A Google ebből a szempontból nem áll a legjobban, ami az utóbbi időben az alkalmazásfejlesztők lanyhuló érdeklődése is jelez.

A közeljövő mégis a Microsoft számára lesz a legizgalmasabb, hiszen a vállalat egyelőre sem kiköpni, sem lenyelni nem tudta a számítástechnika mobilizálódását. A Windows Phone 7 eddigi teljesítménye meglehetősen szerény, és a többség az idén érkező Windows 8-at is inkább kíváncsian, mint komoly tervekkel várja.

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.