19 milliárd dollárt fizetnek a SanDiskért.

Nagy üzletet ütött nyélbe a Western Digital. Az amerikai merevlemezgyártó, aminek a közelmúltban vette meg 15 százalékát a kínai Tsinghua Holding leányvállalata, 19 milliárd dollárt fizet a SanDiskért. Nyilván nem abból a pénzből, amit a Unisplendor adott a WD-részvényekért, az ugyanis a 4 milliárdot sem érte el.

Már a három hete lezajlott kínai ügylet kapcsán is azt emlegették a szakértők, hogy az utóbbi időben egyre komolyabb nehézségekkel küzdő WD-nek égetően szüksége van olyan forrásokra, amelyekből ismét növekedési pályára állhat. A merevlemezgyártás ugyanis egyre kevésbé jövedelmező, ugyanakkor a flash tárolók és az SSD meghajtók egyre népszerűbbé és ennek következményeként egyre olcsóbbá válnak. Az ilyen technológiához pedig leggyorsabban felvásárlással lehet jutni.

A befektetők is érzékelték, hogy a piac érdeklődése az új típusú tárolók felé fordul: a WD részvényei erősen megzuhantak az év folyamán. Januárban még 111 dollár körül mozgott a papírok ára a NASDAQ-on, szeptemberben azonban 68 dollár közelében is járt. Az Unisplendor részvényenkénti 92,5 dolláros ajánlata kicsit följebb tolta az árfolyamot, de az év eleji magasságok még így is fényévekre vannak.

Épp ez az, ami a WD-nek kell

A WD nem először kísérli meg, hogy határozott lépéseket tegyen a flash tárolótechnológia felé. Legutóbbi beszerzése tavaly szeptemberben a Skyera nevű startup cég volt, amelybe korábban egyébként kockázati befektetéssel is beszállt. A Skyera elsősorban az extrém sűrűségű flash memóriás vállalati tárolói miatt volt érdekes a WD-nek. 2013-ban három céget is vett: a szintén vállalati piacra SSD-ket fejlesztő STEC-et, a cache-szoftvereket fejlesztő Velobitet és a flashmemóriás tárolókat fejlesztő Virident.

Ezek azonban csak apróságok voltak a mostani bevásárláshoz képest, a felvásárlások értéke együttesen sem érte el az másfél milliárd dollárt. A SanDisk ennél jóval nagyobb falat, és nem csak amiatt, mert 19 milliárdot ér, hanem mert a cég a flash-piac egyik legfontosabb szereplője. A 8600 főt foglalkoztató vállalatnak 2014-ben 6,6 milliárd dollár volt az árbevétele. (Csak összevetésképpen: a WD-nek több mint 90 ezer alkalmazottja van, mellé 15 milliárdot meghaladó éves bevétele.)

Ugyanakkor a SanDisknek is vannak nehézségei. Az egyik például az, hogy az egyik legfőbb ügyfele, az Apple saját fejlesztésekbe fogott, ráadásul nyár óta a Samsungtól vásárol SSD-ket. (Szeptemberben egyébként voltak olyan kósza hírek is, hogy esetleg az Apple felvásárolná korábbi beszállítóját.) A másik pedig a Micron, amely a közelmúltban az Intellel egy a korábbiaknál sokkal sűrűbb és gyorsabb rezisztív memóriatechnológiával állt elő.

A Micron bejelentésére egyelőre a Sandisk csak egy ígérettel tudott válaszolni, mely szerint a HP-val közösen fejlesztenek valami nagyon jó tárolót a HP memrisztorára építve.

A most nyélbe ütött ügylet várhatóan egy éven belül lezáródik. A WD vezetése éves szinten félmilliárdos megtakarítás vár az összeolvadás után a párhuzamos tevékenységek felszámolásából.

Piaci hírek

Az egész Zuckerberg-birodalomban felcsavarják az MI-t

A Facebooktól a Ray-Ban Meta napszemüvegekig mindenhol munkába áll a közösségi polip nagy nyelvi modelljének harmadik generációja, amely többek között valós időben, gépelés közben generál képeket.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.