Az online boltok összesen 217 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak, derült ki az eNET kutatásából.

217 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak tavaly a magyarországi online webáruházak, ami a teljes hazai kiskereskedelmi forgalom 3,1%-a. Nő a mobilos és tabletes értékesítések száma, és továbbra is a személyes átvételt kedvelik a magyarok.

A nagyok húzzák fel a mezőnyt

Az eNET e-kiskereskedelmi kutatása szerint 2013-ban is várakozásokon felül teljesített a magyarországi online kiskereskedelmi forgalom. A legnagyobb volumenben értékesített termékkategóriák között voltak a számítástechnikai és szórakoztató elektronikai eszközök, a lakásfelszerelési termékek, a játékok/ajándékok, valamint ezekhez sorakoztak fel a dinamikus növekedésnek köszönhetően a ruházati termékek is. A várakozásokat meghaladó forgalmi adatok részben az új, nagy szereplők kiváló teljesítményének (Tesco, Media Markt, eMAG), részben pedig a már piacon lévő nagy cégek dinamikus bővülésének köszönhetők.

Arányaiban némileg veszített pozíciójából az utánvétes fizetés, de ezzel együtt 2013-ban is megőrizte a hegemóniáját. A korábbi évekhez képest azonban többen választották személyes átvétel esetén a bankkártyás fizetést. Ugyan még mindig marginális a szerepe, de önmagához képest mindenképpen jelentős növekedést ért el a hazai közvetítőkön keresztül lebonyolított fizetés. Az összes vásárlást tekintve az átlagos kosárméret 7800 Ft volt, ami 300 Ft-os növekedés a 2012-es évhez képest.

Erősödő mobil felületek

A hazai webáruházak közül is egyre többen optimalizálják mobil eszközökre weboldalukat vagy fejlesztetnek mobilalkalmazást. Fokozódik a mobil platform súlya, akár az onnan érkező látogatók számát, akár a vásárlók számát vagy éppen a forgalmat figyelembe véve. Az online kiskereskedelmi piac egészét nézve egy év alatt másfélszeresére nőtt a webáruházaknál a mobil platformról érkező látogatók aránya (8,5%). A vásárlók számánál ez az arány valamivel kevesebb (4,3%). A teljes online forgalomnak pedig már közel 5%-a bonyolódott mobil platformról.

Külföldről is vásárolunk

Az eNET 2014 májusában végzett átfogó online lakossági kutatást az internetes vásárlási szokásokról, beleértve a külföldi webáruházakból való vásárlást is. A Magyarországról indított külföldi oldalakról történő vásárlások adatai szintén a kiskereskedelmi forgalomba tartoznak, csak nem derülnek ki a hazai webáruházak adataiból és a KSH statisztikákban sem láthatók. Ezért kiemelten fontos, hogy a lakosság megkérdezésével képet kapjunk a vásárlói körről.

Négyből közel három 18 év feletti rendszeres internetező vásárolt az elmúlt egy évben az internetről, közülük pedig 37% külföldről is vett valamilyen terméket. A külföldi webáruházak különösen vonzóak lehetnek olyan áruk esetében, amelyeket itthon nem lehet beszerezni. Többek között a szórakoztató elektronikai eszközök és a ruházati termékek iránt kiemelkedő az érdeklődés. 

Mobilitás

OpenAI-incidens: olcsó reklám vagy valós veszély?

A szakértő szerint tekintsük inkább egy nagyon fontos figyelmeztetésnek.
 
Hirdetés

Öt kérdés, amelyet érdemes feltenni felhőplatform-választás előtt

Egy felhőplatform értékét nemcsak a szolgáltatásai határozzák meg, hanem az is, hogy egy kritikus helyzetben mennyire képes támogatni a vállalat működését.

Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.