Az IoT és a tech startupok új irányt és lehetőséget adhatnak a chipgyártóknak, ha tartósan nyereségesek akarnak maradni.

A félvezetőgyártóknak át kell hangolniuk az értékesítési stratégiájukat, és a jövőben nagyobb figyelmet fordítaniuk a kisebb vállalkozásokra is, mert ezek sokkal gyorsabb és stabilabb növekedést garantálnak az iparág számára, mint a nagyvállalati vevők – figyelmeztet legutóbbi elemzésében a Gartner. A startupok és a kisebb elektronikai cégek már tavaly is közel 80 milliárd dollár értékben szereztek be félvezetőket, ami a teljes piac közel negyedének felel meg.

Egyelőre fejnehéz a vevőkör

A piackutató becslése szerint világszerte több mint 165 ezerre tehető a chipeket vásárló vállalkozások száma. Közülük a 10 legnagyobb adja a globális értékesítés közel 40 százalékát, a következő 90 céghez köthető az eladások 30 százaléka, a többi fedi le a maradék 30 százalékot.

Impozánsnak tűnhet a top 10 vevő teljesítménye, de ha figyelembe vesszük, hogy a legnagyobbak egy része az utóbbi öt évben inkább csökkentette, mint növelte megrendeléseit, már nem megnyugtató a helyzet a félvezetőipar számára. A Samsungra és az Apple-re egyelőre nem panaszkodhatnak a chipgyártók, hiszen az okostelefon piac pörgése miatt ők inkább növelték a megrendeléseiket, de hosszabb távon kockázatosnak tűnhet ilyen mértékben kiszolgáltatottnak lenni – emelik ki az elemzők.

A helyzet ellensúlyozására a félvezetőgyártók egy része igyekszik a kisebb cégek magasabb profitot és kiszámíthatóbb növekedést ígérő szegmense felé fordulni. A legnagyobb kisvállalati és startup piacnak Kína bizonyul, ahol félvezetőkre 2007-ben még „csupán” 7,5 milliárd dollárnak megfelelő összeget költöttek, hét évvel később pedig már ennek a dupláját. A távol-keleti országon kívül Amerika, Európa és Japán számít kisvállalati szinten is összességében nagy felvevőpiacnak.

Kisebb vevők, nagyobb kockázat

A Gartner elemzői úgy látják, hogy a félvezetőket vásárlók száma különösen 2017 után gyarapodik majd, köszönhetően az elektronikai ipar töretlen fejlődésének és az Internet of Things megoldások felfutásának. Erre a chip ipar szereplőinek ajánlatos időben felkészülnie az értékesítési modellek átsúlyozásával is,  a kisebb vevőknél ugyanis nem hatékony a közvetlen eladási forma, szükség lesz viszonteladó partnerek bevonására.   

Tartós növekedés: a félvezetőpiac várható alakulása 2019-ig (Fofrás: IHS)

Azzal is tisztában kell lenniük a félvezetőgyártóknak, hogy a kisvállalati vevőkörrel nagyobb kockázatot vállalnak, hiszen a makrogazdaság gyengülése először és általában nagyobb mértékben a kevésbé tőkeerős cégeket sújtja – figyelmeztetnek a szakértők. Hozzáteszik, a kockázat a vevőkör diverzifikációjával csökkenthető.

Egy másik elemzés szerint a közműiparban a következő években terjedő okosmérők is komoly növekedési lehetőséget ígérnek a félvezető ágazatnak. Az ugyancsak amerikai IHS piackutató szerint ezekenek a mérőeszközöknek az eladása az idén már eléri a 132 millió darabot, 2019-ben pedig már a 150 milliót is meghaladhatja.

Biztos megrendelők a mérőeszköz gyártók

Ezeknek az eszközöknek a gyártásához felhasznált félvezetők piaci értéke 2014-ben 1,2 milliárd dollár volt, ami 11 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az elemzők a következő 5 évre évi 8 százalékos bővüléssel számolnak. Tavaly az okosmérőkbe épített félvezetők költsége 11 dollár volt, ez több lehet a következő években, mivel a jövőben a jelenlegi 8-bites megoldások helyett a 32-bites mikrokontrollerek(MCU), memórialapkák, SoC(system-on-chip) használata kerül előtérbe.

Az újfajta víz- és gázmérőkben kevesebb félvezető egységet építenek ugyan be, de az akkumulátor kezelése és az érzékelők extra chipeket igényelnek. Az új eszközök már távolról is menedzselhetők, beleértve a frissítéseket, a vészhelyzeti leállításokat, vagy a nem fizetők készülékeinek a kikapcsolását. A 32-bites mikrokontrollerek nagyobb memóriát is igényelnek, ami tovább növelheti az eszközök előállítási költségeit, a félvezetőgyártók bevételeit.

Cloud & big data

Rendőri fellépés vetett véget az első utcai ember-robot veszekedésnek

A kínai Makaón egy idős asszony támadta le a háta mögött tébláboló humanoidot, aki véletlenül alaposan ráijesztett.
 
A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.