A japán vállalat tőzsdei jegyzését hétfőn fel kellett függeszteni. Az árfolyam a Nintendo pénteki, meglehetősen konzervatív közleménye miatt zuhant.

Most már nem is akkora túlzás azt állítani, hogy a fél világ Pokémon Go-lázban ég, hiszen a nagyon jó érzékkel lefejlesztett kiterjesztett valóságra épülő szörnyvadászat immár minden fontosabb régióban elindult, és mindenhol elsöprő érdeklődés övezi. (Na meg persze rablások, balesetek és megannyi furcsaság.) Ehhez képest a játékot kiadó Nintendónak sikerült a múlt hét végén sokkolni a befektetőit azzal, hogy a példátlan siker ellenére sem emelte meg várakozásait az üzleti sarokszámok tekintetében.

A Pokémon a sarokban, az ördög a részletekben bújik meg

Az ikonikus szigetországi nagyvállalat közleménye igyekezett lehűteni a felfokozott befektetői várakozásokat. A néhány soros dokumentum (úgy-ahogy) tisztázza az első blikkre elég szövevényes tulajdonosi hálót. A játékot magát ugyanis a Google-től tavaly leválasztott Niantic Labs fejlesztette. A Nintendo egyrészt besegített a munkába, másrészt a népszerű karaktereket adta a sikeres recepthez. A dolgot tovább bonyolítja, hogy utóbbiak jogtulajdonosa nem is a Nintendo, hanem a Pokemon Company, ami egy, a japán cég által nagyjából harmadrészben birtokolt külön vegyesvállalat.

Ennek megfelelően a Nintendónál nem keletkezik akkora bevételnövekedés az április elején indult friss üzleti évben, hogy a korábbi várakozásokon módosítani kellene. Már csak azért sem, mert a játékhoz köthető tételeket és a járulékos termékek (például a nem sokára piacra kerülő Pokémon Go Plus) hatásait már betervezték. Másrészt a folyamatosan erősödő japán jen ellentétes előjelű mozgást okoz a külföldi értékesítés oldalán, így összességében a váratlanul nagy érdeklődés sem indokolja a "felminősítést". 

 

A Nintendo-részvények árfolyamváltozása az elmúlt egy hónapban (Forrás: Google Finance)

 

A konzervatív nyilatkozat hatására ma fel kellett függeszteni a cég papírjainak kereskedését a tokiói tőzsdén, miután azok elérték az ottani szabályok szerinti legnagyobb, 5000 jenes esést. A Nintendo részvényei a mai, közel 18 százalékos zuhanást követően is több mint 60 százalékkal érnek többet, mint július elején, amikor elindult a játék terjesztése. Ez jól mutatja, milyen óriási volt az értékpapírok iránti kereslet az elmúlt  hetekben, és azt is megmagyarázza kicsit, hogy sikerült összehozni a példátlan mértékű hétfői buktát. 

Inkább óvatos, mint igaz

Szakértők szerint azonban a pénteki közlemény nem feltétlenül áll százszázalékos összhangban a tényleges szituációval, és annak ellenére, hogy ezt egyelőre igyekeznek nem bevallani, reálisan valószínűleg jobban fog sikerülni a japánok pénzügyi éve, mint ahogy azt a tervszámok mutatják.

Bár minden adat nem nyilvános a játék bevételeinek elosztása kapcsán, az iOS-változat esetében úgy tudni, hogy az Apple, a Niantic és a Pokemon egyaránt 30 százalék körül részesedik, és még magának a Nintendónak is jut 10 százalék közvetlen bevétel. Mivel a Nintendo nem csak a Pokemon Companyban, de a Nianticban is résztulajdonos, így a konszolidált eredményekben abból a két tortaszeletből is jut majd a japán anyacégnek. Egy friss elemzés szerint egyedül az Apple Pokémon Góból származó jutaléka egy-két év alatt elérheti a 3 milliárd dollárt.

A gőzhenger pedig egyelőre egyre nagyobb lendületben van, hiszen a karakterek őshazájában, Japánban csak pár napja startolt az alkalmazás, ahol a letöltési szám pillanatok alatt átlépte a 10 milliós darabszámot. Amerikában a játékkal több időt töltenek az emberek, mint bármilyen másik mobil alkalmazással, a programban elérhető extrákért pedig naponta milliókat hajlandók költeni.

Konzumer tech

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.