Több százmillió dollárért vásárolta be táblagépeit az NFL-be a Microsoft. A tech világban kevésbé tájékozott kommentátorok viszont alaposan bekavarnak.
Hirdetés
 

A termékelhelyezés a hirdetők egyik legkedveltebb formája. Ha nem túl agresszíven adják elő, a néző, hallgató fel sem fogja, hogy éppen fizetett hirdetés "áldozata", ezért sokkal valószínűbb, hogy pozitív, de legalábbis nem negatív érzésekkel párosítva raktározza el tudata az adott terméket, szolgáltatást. A Microsoft táblagépét igyekszik így népszerűsíteni az amerikaifutball-bajnokság meccsein, ám a fagyi néha visszanyal.

iPad-szerű izé

Információk szerint 400 millió dollár körüli összegért válhatott a Surface az NFL hivatalos eszközévé. Már a tavalyi meccseken is folyamatosan látható volt, ahogy az edzők, játékosok a kék keretes tableten nézik vissza, elemzik a mérkőzés jeleneteit. A közvetítéseknél hatalmas kommentátorcsapat igyekszik mindenféle információval elkényeztetni a nézőket, ám közöttük viszonylag kevés a technológiai szektor iránt fogékony ember.

Ez abból derült ki, hogy már tavaly is több esetben előfordult, hogy a közvetítések során nemes egyszerűséggel iPad-ként hivatkoztak a tabletre. Egy esetben valószínűleg rá is szóltak a kommentátorra, hogy ez nem az a táblagép, de mivel továbbra sem tudta megjegyezni a Surface nevet, ezért később iPad-szerű eszközként emlegette.

 

Új év, régi beidegződések

A fenti és hasonló bakik után valószínűleg volt néhány levélváltás, telefon, személyes találkozó a Microsoft és az NFL illetékesei között. Ezeknek meg is lett a hatása, mert a kommentátorok a szezon második felében már nem nagyon emlegették a rivális gyártó ikonikus tabletjét. A múlt héten azonban elindult az új bajnoki etap, a nyári szünet pedig láthatóan nem tett jót:

A "leipadezés" egyrészt nyilván nagyon kellemetlen az elhelyezésért forintban 100 milliárdos tételt fizető Microsoftnak Különösen azokban a napokban, amikor az Apple épp új, nagyobb táblagépváltozatot mutatott be. A sors fura fintora, hogy az iPad Pro valóban nagyon hasonlóvá vált a versenytárs termékével, de az Apple brandjének erőssége miatt nagyon nem valószínű, hogy a Prót sokan Surface-szerű eszköznek titulálnák.

Konzumer tech

Így lesz drágább a mesterséges intelligencia, mint az emberi munkaerő

Egyes vállalatok már most is többet költenek az MI-ügynökökre, mint a technológiát használó alkalmazottaik fizetésére, miközben a megtérülés nem mindenhol és nem minden szempontból tűnik egyértelműnek.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.