Offline navigációval, keresési lehetőségekkel bővült a Google térképszolgáltatása.

A Google Maps mostanra egy komplett, komplex szolgáltatássá nőtte ki magát fordulóról fordulóra történő, magyar nyelven is tudó navigációval, gazdag adatbázissal, az utcák fotós formában való megtekinthetőségével, tömegközlekedési információkkal. A használhatósága egyedül attól függött, hogy volt-e a felhasználónak internet kapcsolata, mivel a funkciók nagy része csak ebben az esetben működött.

Szinte minden, offline is

A Google már az idei I/O konferencián is jelezte, hogy nagy változások jönnek a Maps életében, ami most végre be is következik. Az offline módban is használható térképekről van szó, ami sokkal több lehetőséget tartogat, mint eddig. Korábban is volt rá mód, hogy bizonyos térképszelvényeket letölthessünk, majd offline használjunk, de ebben az esetben legfeljebb a saját pozíció volt látható rajta, de minden egyéb extráról le kellett mondani.

Az új funkció hasonlóan működik, ahogy eddig: a térkép alkalmazáson belül várost, megyét, vagy akár egy egész országot is lementhetünk a készülékre pár mozdulattal, de ugyanez érhető el az „Offline Areas” menüponton belül, ahol a + jellel választhatjuk ki a nekünk fontos területeket. Miután letöltődött a térkép, és valamilyen oknál fogva nincs net kapcsolat, az app automatikusan offline módba vált, amiből a felhasználó praktikusan semmit sem vesz észre.

A Maps offline is folytatja a navigációt, beszerezhetjük a meglátogatni kívánt helyekkel kapcsolatos információkat, nyitva tartást, vagy egy üzlet telefonszámát. Amint újra kapcsolódunk valamilyen hálózathoz, az applikáció ismét online módba vált és már elérhetők az offline értelemszerűen nem használható, valós idejű közlekedési információk is. Az offline térképek letöltése kizárólag WiFi kapcsolat mellett történhet meg.

Egyelőre csak Androidra jön

A Google az offline funkciót mostantól, fokozatosan vezeti be és elsősorban az androidos mobilok részesülnek a kegyben, az iOS alapú eszközök valamikor később következnek. A cég azt ígéri, hogy a jövőben további funkciók is bekerülhetnek az offline módba.

Konzumer tech

Eredményeket és nem leépítést várnak az MI-től a vezérigazgatók

Egy friss felmérésből kiderül az is, hogy a nagyvállalatok vezetői már új normálisként tekintenek a bizonytalanságokkal teli gazdasági és politkai környezetre, és ennek megfelelően alakítják cégük stratégiáját.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.