Szemérmetlenül fiatal, mégis egy világvállalat globális informatikájáért felel. Thomas Saueressig, az SAP tavaly kinevezett globális informatikai igazgatója 31 évesen kapta meg a feladatot, hogy a cég digitális transzformációját vezesse. Interjút készítettünk vele elképzeléseiről.

Amikor digitalizációról beszélünk, egyik oldalon ott vannak a megoldást szállító cégek, a másikon pedig a digitalizáción átmenő vállalatok. Arról azonban hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hogy a digitális transzformáció a digitalizációs megoldások szállítóinál is fontos kérdés, és a megoldás éppúgy nem kézenfekvő, ahogy ügyfeleiknél. Thomas Saueressiget, az SAP 2016 tavaszán kinevezett CIO-ját, a vállalat digitalizációs programjáról kérdezte Kerékfy Pál, aki maga is másfél évtizedig dolgozott CIO-ként nemzetközi környezetben.

Bitport: Manapság nem igazán tudunk olyan konferenciára menni, ahol a digitalizáció ne lenne téma. Sokféle megközelítését és magyarázatát halljuk a kifejezésnek. Mit ért a digitalizáción az SAP?

Thomas Saueressig: A mi iparágunk és maga az SAP is a jövőbe néz, és természetesen mindenki kicsit mást gondol erről az átalakulásról. Mi magunk is benne vagyunk ebben az átalakulásban. Világosan látszik az üzleti modell megváltozása. Eredetileg szoftverlicenc és éves karbantartás volt a bevételi forrásunk, de ez elindul a felhő előfizetések és a használatarányos díjak irányába.

Ez az átalakulás egyik oldala. A másikon a felhasználók új elvárásai vannak. Újfajta interakciókat és együttműködési lehetőségeket várnak, és nekünk ki kell szolgálnunk a vevőinket és az üzleti partnereinket. Ezt csak a legújabb technológia felhasználásával tudjuk megtenni. Sokféle csatornán kell szoftvertámogatást adnunk. Még mindig szükség van üzenetküldésre és telefonhívásra, de már ott van a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a hangfelismerés és a tevékenységek automatizálása is.

Továbbá realitássá vált a dolgok internete (IoT), amit például a logisztikai folyamatok optimalizálásában és a megelőző karbantartásban kívánnak használni a vállalatok.

Minden cégnek át kell alakítania saját magát, amihez az Uber és az Airbnb jó példával szolgálhat. Nincs egyetlen autójuk, lakásuk, mégis ezeken a területeken működnek. Létrehoztak egy teljes mértékben digitális üzleti modellt, amiben a rendelkezésre álló erőforrásokat használják fel anélkül, hogy sajátjuk lenne. Ez jól mutatja, hogy mi mindent érhetünk el technológiával!

Bitport: Hogyan fordítaná le ezt az SAP-ra?

T. S.: Az SAP is folyamatosan átalakul. Például az ügyfeleink a felhőben akarják kipróbálni és megvenni a szoftverünket. És ehhez nem kell másokkal tárgyalniuk. Online áruházunkban megveszik a kívánt megoldást, ami utána automatikusan, szinte emberi közreműködés nélkül helyezhető üzembe. A vevők elvárásai teljesen megváltoztak, és ez határozza meg az SAP digitális átalakulását.

Két fontos megközelítést látok, amiket egyesítenünk kell, ha valóban digitális vállalattá akarunk válni. Az egyik az automatizálás és a folyamatok optimalizálása, valamint az új üzleti modellek megvalósítása. A másik pedig saját dolgozóink digitális munkahelye. Nem csak az ügyfeleink, hanem munkatársaink is másképp akarnak dolgozni, mint régen. Ők is a legújabb és legjobb hardvereket és szoftvereket szeretnék használni.

Az együttműködésben is szintet szeretnének lépni. Együtt akarnak dolgozni a világszinten több mint 150 országban lévő kollégáikkal. Ez jelenleg több mint nyolcvanezer embert jelent. Az pedig CIO-ként az én feladatom, hogy biztosítsam ehhez a feltételeket, azaz digitális munkahelyeket alakítsak ki.

Bitport: Mennyire határozottak a dolgozók elvárásai? Már ma is elvárják mindezeket, vagy inkább csak fel kell készülni arra, hogy hamarosan jelentkeznek ezek az igények?

T. S.: Az SAP a dolgozók által mindennap használt munkahelyi környezet összes részletére világos felhőstratégiával rendelkezik, és ez már most hatalmas előnyt jelent. A választás lehetőségét biztosítjuk: a felhasználó például kiválaszthatja, hogy windowsos gépen vagy Macen dolgozna szívesebben.
 

Az SAP központi épülete Walldorfban


Aztán ott van több mint 77 ezer mobil eszköz, amiket teljes mértékben a felhőben menedzselünk az SAP Mobile Secure Cloud-on keresztül. A belső rendszereink HANA platformunkon futnak, és az utazásokkal, költségelszámolással, HR-rel, beszerzéssel kapcsolatos belső folyamatainknál, és megannyi másnál a felhő megoldásokat használjuk.

Ez azonban csak az első lépés. A technológiáink ennél sokkal többre képesek. Például a gépi tanulás használható a számlák feldolgozásához vagy a felvételi folyamatok automatizálásához, például az önéletrajzok feldolgozásában. De ugyanígy számtalan lehetőséget ad a kiterjesztett valóság (augmented reality) vagy a virtuális valóság. És persze folyamatosan keressük is az új technológiák további használati lehetőségeit.

Bitport: Térjünk vissza az ügyfelekhez. Az SAP mutatja az utat a vevőknek az új technológiák használatában, vagy ők kopognak az ajtón, és követelik ezeket az új lehetőségeket?

T. S.: Az innováció nagyon fontos egy technológiai cégnél. Mindig a legújabb és legjobb technológiával kell rendelkeznünk. Ugyanakkor fontosak az ügyfeleink megfogalmazta igények is, ezek állnak az SAP tevékenységeinek fókuszában.

A dolog persze közel sem ilyen egyszerű. Ugyanis mindig figyelembe kell vennünk ügyfeleink helyzetét. Például azt, hogy nem mindenkinek ugyanolyan mértékben előnyös a felhő. Vannak ügyfeleink, akik különböző okokból saját adatközpontjukban futtatják az SAP rendszereket. Őket is ki kell tudnunk szolgálni, ráadásul ők egyaránt igénylik a legkorszerűbb megoldásokat. Azaz az SAP a választás lehetőségét és a legújabb megoldásokat kínálja az on-premise és a felhő terén. A vállalat célja, hogy a leginnovatívabb felhővállalattá váljon az SAP HANA támogatásával.

Bitport: CIO-ként hogy látja az új technológia viszonyát a múltból maradt elemekhez?

T. S.: Keresem az egyensúlyt a stabil működés, a meglévő rendszereink és az innováció között. Minden cégnek, az SAP-nak is van technológiai múltja, amit nem lehet eldobni.

Amikor átvettem a belső IT vezetését, elhatároztuk, hogy amit csak lehet, a felhőbe helyezünk át. De ez egy folyamat. Bár ma már jelentős részben a felhőben vagyunk, még van teendők ezen a téren, és folytatni is szeretném a munkát a lehetőségek határáig.

Bitport: Melyek ennek költözési tervnek a sarokpontjai?

T. S.: Amiben nem lehet elfogadni a legkisebb megalkuvást sem, az az adatbiztonság, az információvédelem. Amikor a legújabb technológia egy-egy újabb elemének bevezetését tervezzük, először mindig ezt az aspektust vizsgáljuk. Ha valami nem megfelelő biztonsági szempontból, akkor nem használjuk fel, inkább kivárjuk, amíg megfelelő lesz. És ehhez még akkor is tartjuk magunkat, ha maga a technológia rendkívül ígéretes.

Szintén fontos – különösen egy ilyen nagy szervezetben – a változáskezelés. Az új megoldások bevezetésekor ugyanis azokra a munkatársainkra is gondolnunk kell, akik elégedettek a meglévő eszközeikkel. Számukra a változás akkor sem lesz vonzó, ha az új jobb és szebb. Ezért a változások megfelelő ütemezése és a célok elmagyarázása kulcsfontosságú. A stratégia megvalósításának egyes lépéseit is világossá kell tennünk számukra, hogy értsék a változások értelmét, és összeálljon számukra a teljes kép. A végfelhasználót tesszük tevékenységünk központjába, és felhasználó-centrikus IT-t kívánunk elérni.

Ez a folyamat az általam irányított belső IT-csapatot is érinti. Nekik szintén új képességeket kell elsajátítaniuk. Például a teljes leszállítási folyamatot átállítjuk az agilis modellnek megfelelően. Emellett új fejlesztési eszközök használatát vagy programozási nyelveket kell megtanulniuk.

Bitport: Az SAP a belső rendszereiben egyébként milyen új technológiákat alkalmaznak?

T. S.: Az innovációknál kihasználjuk a HANA platformot és nemcsak felhőmegoldásokat vezetünk be, hanem a folyamatok megkülönböztetésére PaaS-ként használjuk a HANA Cloud Platformot. Alkalmazzuk továbbá például a gépi tanulást. Első használata – a már említett számlafeldolgozásban és a felvételi eljárásban – tulajdonképpen a módszer igazolására szolgál. A mesterséges intelligencia nagyon jelentős lesz a saját dolgozóink kiszolgálásában, például a hibabejelentések kezelésében és megoldásában.

Teszteljük a kiterjesztett és a virtuális valóság alkalmazási lehetőségeit. Komolyan bízom abban, hogy cégen belül, a jövőben hatalmas segítséget nyújt majd az együttműködés területén.

Bitport: Szembesültek az átalakítás során generációs problémákkal?

T. S.: Ez nagyon fontos kérdés. Szerintem az életkor egyáltalán nem releváns tényező. Az emberek gondolkodásmódja az igazán fontos. Ismerek idősebb embereket, például a nagyapámat, aki 80 felett van, és mégis rendkívül nyitott az új dolgokra. Ez a fontos, és nem az évek száma! Mindenki tud változni.

Annak, hogy több generáció dolgozik együtt, rengeteg az előnye. Az idősebb kollégák hihetetlen tapasztalatát és szakértelmét hiba lenne nem kiaknázni.

Nem lenne jó, ha csak fiatalok lennének a csapatomban, mert esetleg túl sok kockázatot vállalnának, és beleszaladnának olyan problémákba, amik elkerüléséhez az idősebb szakemberek tapasztalatára lenne szükségük. Az a feladatunk, hogy mindenkiből a legjobbat hozzuk ki, mindenki hozzá tudjon járulni a céljaink eléréséhez. Életkortól függetlenül kerülhetnek új szerepkörökbe az emberek.

Bitport: Mi az ön feladata az SAP ügyfeleivel kapcsolatban?

Thomas Saueressig
Az SAP CIO-ja a Mannheimi Egyetemen és a londoni Open Universityn tanult üzleti informatikát. Már egyetemi tanulmányaival párhuzamosan megismerkedett az SAP-val. Diplomája megszerzése óta a vállalatnál dolgozik. Munka mellett szerzett MBA diplomát az ESSEC Business Schoolon, Mannheimben.
2011-ben a vállalat egyik alelnöke lett. Jelenlegi pozícióját 2016 áprilisától látja el. CIO-ként is tagja az SAP CTO-it (Chief Technology Officer) tömörítő körnek.

T. S.: Ez egy izgalmas eleme a munkámnak. Az informatika ugyanis fontos eleme cégünk értékteremtési folyamatának. Ezt jól példázza online üzletünk, az SAP Store. Ennek platformját és minden folyamatát automatizálnunk kellett. Így az összes ebben részt vevő IT-rendszerünk része lett az értékteremtési folyamatnak (marketing, kereskedelem és leszállítás). Azaz az informatika kikerült a háttérből, már nem csak támogató szerepe van az üzletmenetben. Ráadásul az SAP minden partnere, ügyfele és leendő ügyfele számára egyre fontosabb lesz, hogy ez jól működjön.

Ha elmegy valaki az sap.com weblapunkra, vagy csatlakozik a tudásmegosztásra használható SAP Community Networkhöz, technológia oldalról lényegében az IT-osztály munkájával találkozik, mely szoros együttműködésben dolgozik üzleti területekkel, így például a marketinggel.

Egyáltalán nem mindegy, hogy ügyfeleink milyen szolgáltatásokat kapnak ezeken a felületeken, hiszen az alapján alakul ki a véleményük cégünkről. Ez egyszerre óriási lehetőség és nagy felelősség is.

Bitport: Örülök, hogy említette az online együttműködési rendszert. Az egyik nagyszerű dolog, amit a Deloitte-ban (ahol közép- és kelet-európai CIO voltam 17 évig) szerettem, éppen az ilyen belső rendszerünk volt. Nagyon hiszek az országhatárok és időzónák korlátait lebontó online együttműködésben.

T. S.: Teljesen egyetértek! Az SAP Community Network teszi lehetővé a belső és külsős munkatársak együttműködését. Emellett van egy SAP Jamre épülő belső rendszerünk is, amivel összehozzuk az embereket, és tudásmenedzsmentet nyújtunk. Az SAP – akárcsak Deloitte – tudáson alapuló cég, azaz értékét az emberek tudása és tapasztalata, annak kezelése, használata, elérése határozza meg. Feladatunk, hogy ezt optimalizáljuk.

Amikor az informatikai stratégiáról beszélek, mindig a felhasználóközpontú IT-ról beszélek. Ez a célom, és erre kell fókuszálnunk minden erőnkkel. A felhasználó lehet egy vevő, lehet egy dolgozónk, neki kell a középpontban lennie. Ha nem tudjuk az ő szempontjukból nézni a rendszereinket, akkor nem tudjuk elérni ezt a célunkat.

Bitport: Könnyű ezt elérni az IT-osztályon belül?

T. S.: Szükség van a gondolkodásmód megváltozására. Ez egy olyan kulturális változás, ami egyben a siker kulcsa. Éppen ezért többféle kezdeményezéssel igyekszünk is elősegíteni ezt a változást.

Létrehoztuk például az Intrapreneurship Bootcampet. Ezen különböző üzleti területekről és az IT osztályról kerülnek össze emberek, és három napot kapnak arra, hogy üzleti ötleteket, módszereket dolgozzanak ki együtt. Ha az ötletet el tudják adni a felső vezetésnek, lehetőséget kapnak a megvalósítására is.

De ide sorolnám az agilis módszertan bevezetését is, hiszen ott is a felhasználó szerepének, céljainak megértése a kulcs.

Bitport: Nem fél attól, hogy az osztályok közötti együttműködés eredményeként a legjobb embereit elcsábítják az üzleti osztályok?

T. S.: Egyelőre fordított a tendencia. Az új stratégiánk nagyon vonzóvá tette az IT-csapatot. Sok fejlesztőnek tetszik a változás, és örömmel venne részt benne. Emellett a friss diplomások is szívesen jönnek hozzánk. Ma az IT osztály tud példát mutatni a többi részlegnek arra, hogyan kell a felhasználókra fókuszálni, amit a folyamatok átalakításával is lekövettünk.

Hadd meséljek el egy példát! Az új rendszereket és az általuk teremtett lehetőségeket proaktívan, különböző fórumokon reklámozzuk a belső felhasználóinknak. Ennek egyik eszköze az "IT is for you" nap. Ezen a napon 24 órán keresztül minden a felhasználóinkkal való kapcsolatról szól. Ez nem csak marketingfogás, tényleg kilépünk a megszokott keretek közül. Az új eszközök és azok használatáról tájékoztatjuk a felhasználóinkat, bemutatókat, találkozókat szervezünk. A lényeg ugyanis a kommunikáció, ahol mi elmondjuk az újdonságokat, és meghallgatjuk azokkal kapcsolatban a felhasználók véleményét és javaslatait.

Az a célom, hogy az IT osztály minden dolgozója kapcsolatba kerüljön a felhasználókkal, a felhasználók pedig érezzék, hogy könnyen kapcsolatba kerülhetnek velünk, és komolyan vesszük kéréseiket.

Így, lépésről lépésre egyre közelebb hozzuk az embereket egymáshoz.

Cloud & big data

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.