Mindössze ketten jelentkeztek az NMHH 3400–3800 MHz frekvenciasávra meghirdetett árverésére. A spektrum a meglévő szélessávú hálózatok bővítésére alkalmas.

Egy hónapja, április 11-én írt ki újabb frekvencia-árverési eljárást a Nemzeti Hírközlési és Médiahatóság (NMHH). A 3400–3800 MHz frekvenciasávra kiírt pályázatra két jelentkezés érkezett. Mindkét pályázó, a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. és a Vodafone Magyarország Zrt. ajánlata megfelelt a formai követelményeknek, így ők versenyezhetnek a frekvenciáért – áll az NMHH friss közleményében.

Az különösen érdekes, hogy a DIGI ismét pályáz. A cég ugyanis a legutóbbi nagy tenderen elnyert frekvenciáival kapcsolatos terveiről is mindössze egyszer nyilatkozott, azóta semmiféle információ nincs arról, hogy mikor lépne negyedik saját infrastruktúrával rendelkező szolgáltatóként a hazai mobilpiacra.

Mire jó a most meghirdetett frekvenciasáv?

A közelmúltban készítettünk interjút Vári Péterrel, amelyben az NMHH főigazgatója beszélt az új négy éves spektrumstratégiáról is. Mint mondta, az új stratégia értelmében az NMHH számos frekvenciát értékesíthet különféle célokra. Ezek többsége a meglévő hálózatok javítását vagy speciális helyi hálózatok létesítését célozza. (A legnagyobb izgalommal a 700 MHz-es spektrumot várják a szolgáltatók, amelyre az Antenna Hungáriának 2020-ig van használati joga.)

A most árverésre bocsátott 3400–3800 MHz-es frekvenciasáv két részből tevődik össze, az alsó sávra (3400–3600 MHz) másfél évtizeddel ezelőtt már volt egy árverés, akkor öt cég nyerte frekvenciahasználati jogot. Ez a sáv keskenysávú pont-multipont mikrohullámú eszközök üzemeltetésére alkalmas. Az öt nyertesből már csak három szolgáltatónak, az Antenna Hungáriának, a GTS-nek és az Invitelnek működik az erre épített rendszere. Mivel az engedélyek júliusban lejárnak, a mostani árverésen újraértékesítik a sávot. Az árverésen természetesen az eddigi használók is indulhattak volna.

"A 3400-3800 MHz-es sávok az elmúlt időben felértékelődtek, és lényegében mint újabb mobilsávokra tekinthetünk rájuk, melyeken be lehet vezetni a legújabb LTE-technológiát. Ennek megfelelően 5 MHz-es blokkokat képeztünk, és ebből tudnak további 4G-s frekvenciát elnyerni a szolgáltatók. Mint hatóság nem kötjük meg, hogy az operátorok milyen szolgáltatásra és milyen technológián akarják a frekvenciákat használni. Csak azt mondjuk meg, hogy milyen műszaki paraméterek között kell maradni a felhasználással. Ha ezt teljesítik a szolgáltatók, akkora saját műszaki döntésük és üzleti modelljük alapján határozhatnak a sávhasználatról" – mondta lapunknak adott interjújában Vári Péter az árverésen indulók lehetőségeiről.

A spektrumot 2034-ig használhatják a nyertesek

Az elnyert blokkokat a szolgáltatók felhasználhatják például kapacitásbővítésre, esetleg kombinálva a korábban megvásárolt más frekvenciákkal, például az 1800 MHz-cel. Ebben a spektrumtartományban közel 400 MHz áll rendelkezésre, a korábbi 800 MHz-es tartományban összesen 2×30 MHz volt szabad, amiből 2×10 MHz-es blokkokat nyerhettek el a szolgáltatók. A magasabb frekvenciák esetében általában jóval nagyobb a rendelkezésre álló sávszélesség.

Az eredményhirdetés néhány héten belül várható, a jogszabályi előírások szerint a döntést az árverés kiírásának időpontjától számított 150 napon belül kell meghozni. A leendő nyertesek 2034-ig szerznek jogot a frekvenciákat használatára. Az NMHH szerint az operátorok ez év júliusáig megszerezhetik a rádióengedélyt.

Mobilitás

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.