Természetesen nagy felbontású tévén hozza az igazi élményt az új konzol, de anélkül is szebb látványt nyújt az – időközben olcsóbbá váló – elődjéhez képest.

Az eddig Project Scorpio kódnéven ismert a múlt hét végén megkapta végső, kereskedelmi forgalomban is használatos nevét. Az Xbox One X konzol szombaton mutatkozott be az E3 játékkiállításon.

4K-s játékélmény

Itt derült ki, hogy a masina visszafelé kompatibilis (azaz tulajdonképpen az előd egy alaposan felújított változata). Ennek köszönhetően az Xbox One és az Xbox One X ugyanazokat a játékokat (Minecraft, Assassin's Creed Origins, Metro: Exodus, Forza Motorsport 7 stb.) képes futtatni, ami nagy előny az új gép játékellátottságát illetően. Természetesen az újabb kiadás jóval erősebb, ennek megfelelően a már létező címek egy részéhez patch érkezik a szebb látvány eléréshez.

A legjobb grafikus élményt persze a hétvégén bemutatott konzol nyújtja: 4K-s felbontásra képes a megfelelő kijelzőkön. HDR videókat is meg tud jeleníteni 4K-s Blu-ray meghajtójának köszönhetően, de 1 TB-os háttértárán is jó néhány játék és egyéb tartalom elfér. Az amerikai piacon a karácsonyi időszakra időzítetten jelenik meg: november 7-én válik elérhetővé 500 dolláros áron.


Az új konzol egyébként nem csak játékok, hanem kiegészítők tekintetében is kompatibilis lesz elődjével. Vagyis a mostani generációhoz használt bármilyen extra kontroller, külső tároló stb. rádugható lesz az új készülékekre is.

Csata a japánokkal

Nem csak a Microsoft él(t) a már meglévő eszköz felújításának és kvázi újként való eladásának lehetőségével. A Sony is hasonlóképp tett tavaly, amikor a PlayStation 4 utódjaként piacra dobta PS4 Pro konzolját (igaz, az csak felskálázással képes a 4K-s tartalmak megjelenítésére). Novembertől a redmondi masina is a legújabb változatban lesz elérhető, hasonlítsuk össze hát, miben tér el egymástól a két eszköz!

Mindkettőben 8 magos processzor dolgozik, ám míg a japánok gépe egy egyedi, 2,1 GHz-esre kalibrált, Jaguar kódnevű AMD CPU-t tartalmaz, addig az új Xbox központi vezérlőegysége 2,3 GHz-es órajellel bír. Mindkettő AMD-s GPU-ra támaszkodik: a PS4 Pro 4,2 teraflops teljesítményre képes, az Xbox One S-ben levő azonban már 6 teraflops-ot kínál.


Mindkét játékgép GDDR5 memóriát tartalmaz, de a Microsoftében 4 GB-tal több (összesen 12 GB) dolgozik. A – Microsoft állítása szerint – valaha volt legkisebb méretű Xbox némileg vastagabb riválisánál, de mélysége és szélessége alapján kompaktabb, mint a Sony masinája. Ugyanakkor a mérlegen az előbbi nyom többet: 3,8 kilogrammos lett, szemben a PS4 Pro 3,2 kilogrammjával. Igaz, a tömeg sokat nem számít, ha fix helyen tároljuk a játékgépet.

Árcsökkentés a régi modellen

Míg a novemberben megjelenő új Xbox ára félezer dollár lett (a PS4 Pro 400 dollárba kerül), ezzel párhuzamosan a jelenlegi modellnek csökken az ára. Az E3-on tett bejelentés szerint a csúcsmodell feléért, 250 dollárért szerezhető meg a belépőszintű Xbox One.

Konzumer tech

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.