A Nokia után újabb "nemzeti kincs" találhat új gazdára: a BlackBerry 10 százalékát jelenleg is birtokló Fairfax Financial Holdings befektetői csoport 4,7 milliárdos vételi ajánlatot tett a kanadaiaknak.

Nem sokkal az után, hogy a BlackBerry nyilvánosságra hozta, miszerint az előzetes számítások alapján hozzávetőleg egymilliárd dolláros veszteséget termel aktuális negyedévében, máris érkezett az újabb hír: kérő akadt az egyre nehezebb helyzetbe sodródott egykori mobilpiaci óriásra. A közlemény szerint a Fairfax Financial Holdings csoport részvényenként 9 dollárt fizetne a vállalat papírjaiért, ami összességében 4,7 milliárd dolláros tranzakciót jelent.

Szándékuk szerint

A befektetői csoport jelenleg nagyjából a vállalati részvények tizedét tulajdonolja, a maradékot pedig készpénzben fizetné meg a részvényeseknek. A BlackBerry igazgatótanácsa elfogadta az ajánlatot és egy szándéknyilatkozatban is megerősítették az elhatározást a megállapodásra. Fontos azonban megjegyezni, hogy ez nem kötelező érvényű egyezség, és a cég számára november elejéig még nyitva áll a kapu, hogy esetleg egy jobb feltételeket kínáló befektetőt találjon.

A BlackBerry részvényárfolyamának alakulása (1999-2013)

(forrás: Google Finance)

A fénykorában (2007-ben) 84 milliárd dolláros piaci kapitalizációval is büszkélkedő kanadai gyártóért azonban valószínűleg nem fognak kapkodni a licitáló kérők. Az alkalmazottai közel felétől még az év végéig megváló BlackBerry ugyanis átaludta a mobil forradalmat, és a korábban említett negyedéves számokból az is látszik már, hogy a megváltóként emlegetett új generációs készülékei sem voltak képesek megfordítani a trendet.

Nemzetek nagyjai a porban

A BlackBerry esete sok szempontból párhuzamba állítható a finn Nokiával, amely szintén késve érzékelte az Apple iOS és a Google Android mobil operációs rendszerekkel szerelt telefonok jelentette veszélyt. A Nokia mobilpiaci helyzetét a Microsofttal kötött szoros partnerségben próbálta megerősíteni, de nem volt képes átütőt alkotni a Windows Phone-nal futó új mobilokkal. A néhány hete bejelentett felvásárlással ugyan a Microsoft megpróbál friss lendületet adni a Nokia telefonoknak, de ebbe már a finneknek nem lesz beleszólásuk.

Amennyiben megvalósul a most bejelentett akvizíció, akkor a BlackBerry - hasonlóan a Dellhez - kivonul a tőzsdéről és zárt körű részvénytársaság formájában kezdhet új életet. Hogy ez milyen irányt vesz, arról korai lenne jóslatokba bocsátkozni, mindenesetre a Fairfax vezetője a borítékolható optimizmussal tekint a jövőbe, amely szerinte a részvényesek, a dolgozók és a felhasználók számára is pozitív változásokat hoz.

Összecsaptak a hullámok a BlackBerry fölött
Masszív elbocsátások jönnek a BlackBerry-nél
Mobilitás

A Samsung szembemegy a világtrenddel: vezetőknek jön a hatnapos munkahét

Annyira gyenge eredményeket produkált tavaly a dél-koreai vállalat, hogy a vezetőknek át kellett állniuk vészhelyzeti működésre.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.