A francia integrátor és tanácsadó cég már az IoT-piac felfutására készül a Gemalto megszerzésével.

Komoly ajánlatot tett a holland Gemalto IT-biztonsági vállalatra a francia Atos tanácsadó és rendszerintegrációs cég. Tegnap jelentették be, hogy 4,3 milliárd eurót (mintegy 5 milliárd dollár) hajlandók adni a vállalatért, hogy elsősorban a vállalati és állami szektorban bővíthessék IT-biztonsági szolgáltatásaikat. Bár a felvásárlási ajánlat csak tegnap került nyilvánosságra, a francia vállalat azt nyilatkozta, hogy azt már november végén megkapta a Gemalto igazgatótanácsa.

Sőt Thierry Breton, az Atos vezérigazgatója azóta már a Gemalto fő részvényeseivel, köztük az francia állami tulajdonú befektetési bank, a Bpifrance képviselőivel is találkozott. Breton szerint a IT-biztonsági cég 8,5 százalékát birtokló bank támogatja az akvizíciót.

Jól jön a hollandoknak a biztos háttér

A Gemalto a világ egyik legjelentősebb szereplője a digitális felhasználó-azonosítás, valamint az aláíró- és kriptográfiai eszközök piacán – pozíciói Magyarországon is jók. A hardvereket és szoftvereket egyaránt házon belül fejleszti és gyártja, így mintegy 15 ezer embert foglalkoztat. Készít smartkártyákat, tokeneket, smartkártya-olvasókat, pinpadeket, de fejleszt biometriai azonosításhoz eszközöket, valamint adatbázis-, storage- és virtualizációtitkosítási megoldásokat.

Az utóbbi időben azonban a fő piacai beszűkültek, ami nehézségeket okozott a vállalatnál. Bár korábban folyamatosan nyereséget termelt, a gyengülő kilátásai miatt lényegében folyamatosan csökken a részvényeinek az árfolyama. Januárban még 55 euró körül kereskedtek a papírokkal, de a az Atos ajánlatának nyilvánosságra kerülése előtt már 32 euró alá is benézett az árfolyam. A vállalat tavaly nyereséges évet zárt, 3,2 milliárd euró nettó bevétel mellett közel félmilliárd euró profitit termelt. Ugyanakkor – épp a piac beszűkülése miatt – már az idei év sem ígérkezik fényesnek, így többször is a profitabilitás csökkenését jelezték előre. Még a hosszabb távú tervek bemutatását is elhalasztották jövő tavaszra a gyengülő piaci kilátások miatt.

Ezzel szemben az Atos épp ellentétes pályát járt be: az évet 102 euró körüli árfolyammal kezdte, a felvásárlás bejelentése előtt pedig már 125 euró környékén járt. A felvásárlási terv bejelentése egyébként mindkét vállalat papírjaira jó hatással voltak, az Atos árfolyama 130 euró fölé emelkedett, a Gemaltoé pedig kiugróan nagyott erősödött, 45 euró fölé ment.

Az Atos sikerét – amely közel tíz éve tart – egyébként a mostani vezérigazgató, Thierry Breton kinevezéséhez kötik. Mint a Reuters felhívja a figyelmet, regnálása alatt megsokszorozódott a vállalat tőzsdei értéke (nem kis részben az ügyes felvásárlási politikának – lásd az ábrát). Bevételeit megduplázta ugyanezen időszak alatt, 2016-ban már a 12 milliárd euróhoz közelített.

Breton azt nyilatkozta, hogy a felvásárlást részben saját forrásból, részben hitelből finanszíroznák, utóbbiról már meg is kezdték a tárgyalásokat. Az ajánlat egyébként részvényenként 46 eurót jelent (ez 42 százalékos felár a bejelentés előtti árszinthez képest), a bejelentés után a tőzsde lényegében erre reagált a jelentős ugrással.

A nagy étvágyú francia...

Az Atos a bevásárlással előre tervez. Elsősorban a dolgok internete (IoT – Internet of Things) piacának fellendülésére számít. A Gemnalto is elsősorban azért fontos számára, hogy a hollandok különböző elektronikus fizetési piacokon megszerzett pozícióit felhasználhassa arra, hogy valamiféle biztonsági hidat képezzen az IoT-s adatgyűjtés és feldolgozás valamint a fizetési szolgáltatások között.

Az Atos útja a 12 milliárd eurós bevételhez

A kép kattintásra nagyítható

A jelenleg már világszerte mintegy 100 ezer alkalmazottat foglalkoztató francia vállalat híresen nagy étvágyú. Bár a története 1988-ig nyúlik vissza, a nagy sikerei az ezredfordulótól követték egymást. 2002-ben megszerezte a KPMG-t, amivel a big four könyvvizsgáló piacára is be tudott törni. 2010-ben megszerezte a Siemens IT Solutions és Services leányvállalatát, de úgy hogy cserébe a Siemens bevásárolta magát az Atosba. A cég neve is ekkor lett Atos Origin helyett Atos.

2014-be következett a Bull és vele egy komoly felhős portfólió. A Bullben ugyan csak az ellenőrzéshez szükséges részesedést szerezte meg, de még abban az évben bejelentette a szándékát, hogy kész minden részvényest kivásárolni. (Ekkor került át a magyar operáció is az Atos márka alá, bár az Atos Magyarország nevet csak tavaly vette fel.)

2014 végén még egy jelentős beváráslása volt a franciáknak: megszerezték a Xerox IT-outsourcing üzletágát 1 milliárd dollárért.

Biztonság

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.