Továbbra is intenzív DDoS-támadás alatt állnak a Spamhaus szervezet egyes rendszerei, amelyek a körülményekhez képes meglepően jól bírják a nyomást.
Hirdetés
 

Minden eddiginél nagyobb kibertámadás bontakozott ki egy londoni és genfi székhellyel működő nonprofit szervezet, a Spamhaus ellen. A szervezet többek között spamterjesztők azonosításával, valamint kéretlen leveleket küldő munkaállomások és szerverek IP-címeit tartalmazó úgynevezett feketelisták karbantartásával foglalkoznak. A Spamhaus listáit előszeretettel használják internetszolgáltatók, nagyvállalatok, sőt a spamszűrő alkalmazásokat fejlesztő cégek is építenek ezekre a feketelistákra. A szervezet régóta szálka a spammerek szemében: többször is érte már támadás a rendszereit.

Támadás a DNS-szerverek ellen

Az eddig megjelent hírek szerint a Spamhaus DNS-szerverei ellen indítottak támadást ismeretlenek. A támadások március 18-án kezdődtek egy 10 Gbps sávszélességet felemésztő, DDoS (Distributed Denial of Service – elosztott szolgáltatásmegtagadás) akcióval, ami átmenetileg megbénította a szervezet weboldalát és levelezőrendszerét. Ezen viszonylag gyorsan úrrá tudtak lenne feketelistákkal, tükrözésekkel, routolási beállítások módosításával és egyéb anti-DDoS technikákkal. A támadások azonban felerősödtek: a legfrissebb hírek szerint a legnehezebb időszakban 300 Gbps-os sávszélességet foglaltak le, hatszor nagyobbat, mint ez eddig ismert legnagyobb támadásoknál. Ez már olyan mértékű támadás, amely akár az egész internet sebességét is befolyásolhatja.

A BBC-nek nyilatkozó Steve Linford, a Spamhaus vezetője mindazonáltal bizakodó volt: "Álljuk a sarat, a támadóknak nem sikerült kiiktatniuk minket. A mérnökeink rendkívüli munkát végeznek." Meg persze jól jöttek azok az erőforrások is, melyeket például a Google bocsátott rendelkezésre a terhelés enyhítésére.

A CyberBunker székhelye, ahová állítólag még a holland különleges
alakulatok sem jutottak be

Rejtélyes támadók

A kibertámadások, különösen a DDoS jellegű incidensek esetében nehéz eljutni a tényleges támadókig. Jelenleg öt ország kiberbűnözéssel foglalkozó rendőrségi egysége dolgozik az eset felgöngyölítésén. Ők a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre nem kívántak nyilatkozni.

A Spamhaus szakembereinek azonban van ötlete: ők a holland Cyberbunker szolgáltatót vélelmezik a támadás mögött. Az ok pedig az, hogy a Cyberbunker egyes kiszolgálóit a Spamhaus feketelistára tette bő egy hónapja. A Cyberbunker egyébként nyilatkozatban is kikelt a Spamhaus ellen. Sven Olaf Kamphuis, a cég szóvivője szerint tarthatatlan, hogy a Spamhaus mindenféle kontroll nélkül, önkényesen eldöntheti, hogy mi a levélszemét, azaz végső soron meghatározhatja, hogy mi kerülhet bele az e-mail forgalomba. Ez világos érvelés, hiszen ezzel a pozícióval valóban könnyű visszaélni, sőt akár gazdasági károk is okozhatók.

A Cyberbunker viszont a netszabadság híve: kizárólag a pedofil és a terrorizmussal kapcsolatos tartalmakat szűri a szerverein. Minden mást engedélyez, többek között a többek között szerverein működött egy időben a Pirate Bay, valamint az orosz online maffiával is kapcsolatba hozott Russian Business Network is.

A Spamhaus weboldala hol elérhető, hol nem, ami egyben azt is jelenti, hogy a támadások – folyamatosan változó intenzitással – jelenleg is zajlanak. Egyes hírek szerint a Spamhaust több nagy szolgáltató is segíti a támadás kivédésében.

Ismét kiberhadgyakorlatot tartott az Unió
Kulcsszerepbe kerülnek az MDM alkalmazások

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.