Impozáns a teljesítménye az EMC új VMAX tárolójának. A már kizárólag SSD-re épülő ún. all-flash nagyvállalati sotrage-ok maximum 4 petabájtot tudnak kezelni. Így a vállalat immár egy teljes all-flash kínálattal tudja támadni a partnereit. A 25 ezer dollár alatt induló VNX-et, ami a legegyszerűbb kivitel, a közepes méretű vállalatoknak szánják. Elsősorban alacsony latenciája miatt valós idejű analitika kiszolgálására és Hadoophoz ajánlják a VMAX-szal egy időben bejelentett DSSD D5-öt. Nagyvállalati környezethez, adatbázisokhoz jön az XtremIO, míg a nagy megbízhatóságot és magas rendelkezésre állást igénylő környezetekbe a VMAX.

Az új VMAX két kiépítésben érhető el. A VMAX 450 tárkapacitása maximum 2 petabájtig, a VMAX 850-é pedig 4 petabájtig bővíthető. A DSSD D5-öt pedig szerényebb kapacitással, a gyorsaságra hegyezték ki.

Javítottak az SSD élettartamán

Az SSD egyik kritikus pontja, hogy minden írási-törlési ciklussal csökken az élettartama. Az EMC ezért a tárolókba beépítettek két olyan, egyébként évek óta létező technikát, amivel kordában tarthatók ezek a ciklusok. A Write Folding a rendszeresen frissülő adatokat csak akkor írja az SSD blokkba a gyorsítótárból, ha azok véglegesnek tekinthetők, míg Write Coalescing a kisebb adategységeket gyűjti össze – szintén a gyorsítótárban –, hogy egy menetben tölthessen fel egy blokkot.

Erre a kímélő technikára szükség is van, mivel a tárolókban a Samsung TLC 3D NAND-jait használják. A TLC (triple-level cell) ugyanis bár tárolási kapacitásban a leghatékonyabb, viszont csupán századannyi írási-olvasási ciklust visel el, mint az SLC (single-level cell) típus.

A tárolókhoz egy kövér szoftverpakk is jár, szintén két csomagban. De az EMC legnagyobb mondása kétségtelenül az, hogy a VMAX teljes bekerülési költsége (TCO) 30 százalékkal kisebb, mint egy azonos teljesítményű merevlemezes tárolóé, a DDS D5 TCO-ja viszont 68 százalékkal(!) kisebb, mint a legnagyobb publikált teljesítményű Oracle megoldásé. Itt az energiafelhasználástól a helyigénytől a hűtési igényen át a megbízhatóságig mindent figyelembe kell venni. És úgy valószínűleg ki is jön a matek.

Csakhogy...

Február végén egy konferencián mutatták be azt a kutatási anyagot, amelyben a Torontói Egyetem egy kutatója és a Google két szakembere az SSD tárolók megbízhatóságát tanulmányozták, részben a Google adatközpontjaiból kinyerhető adatok, részben laboratóriumi vizsgálatok alapján. (Ha valakit teljes mélységében érdekelnek a technikai részletek, itt megtalálhatja a teljes kutatási anyagot.) A kutatás hat év tapasztalatait öleli fel.

A tanulmány szerint az SSD valóban megbízhatóbbak a merevlemezeknél, azaz ritkábban romlanak el. De helyette hibáznak máshol: esetükben ugyanis lényegesen nagyobb az adatvesztés valószínűsége, mint a merevlemezeknél. A kutatók viszonylag gyakran futottak bele hibás blokkokat tartalmazó SSD-kbe, és azt tapasztalták, hogy az ilyen modulok hajlamosabbak is az adatvesztésre. A tíz vizsgált SSD-típusnál 20 és 63 százalék között mozgott azoknak a meghajtóknak az aránya, amelyekben 4 év üzemidő alatt nem javítható hiba (uncorrectable bit error) lépett fel. De a fizikai meghibásodás is elég gyakori. Típustól függően az SSD 30-80 százalékában hibásodtak meg teljes blokkok négy év alatt, 2-7 százalékukban pedig egész memóriachipek.

Ha a vizsgálatok megállapításai helyesek, az egyben azt is jelenti, hogy az SSD-s tárolóknál mindenképpen nagyobb figyelmet (pénzt, energiát stb.) kell fordítani, mint a merevlemezes tárolóknál.

Ugyanakkor az EMC koncepciója mellett szól, hogy a cég elsődleges tárolónak szánja forró adatokhoz az all-flash eszözeit, amik mögött továbbra is ott lesznek másodlagos tárolóként a merevlemezes megoldások.