Az NMHH szerint sem a jogszabályoknak, sem az általános szerződési feltételeknek nem felelt meg a vállalat szolgáltatások korlátozásával kapcsolatos gyakorlata.

A szolgáltatások korlátozása olyan jogosítvány, amelyet a szolgáltatóknak jogszabály biztosít annak érdekében, hogy az az előfizetői szerződést súlyosan megszegő, díjat nem fizető előfizetőket a szerződés betartására és tartozása megfizetésére szoríthassa anélkül, hogy a szerződést meg kellene szüntetnie. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a Magyar Telekom saját adatszolgáltatásán alapuló vizsgálata szerint azonban a társaság ismételten megsértette mind a megfelelő jogszabályokat, mind saját általános szerződési feltételeit 2013 utolsó három hónapjában.

Az NMHH a hivatalból indított általános hatósági felügyeleti eljárás február 5-ei lezárásakor 160 millió forintos bírsággal sújtotta a Telekomot. Mivel a hatóság a jogsértéseket nem első ízben állapította meg, a szolgáltató vezérigazgatóját – akinek felelősségi körébe tartozik a jogkövető magatartás biztosítása – ezen felül további 2 millió forintra bírságolta. A most kiszabott szolgáltatói bírság a legnagyobb kiszabható bírság kevesebb mint egyötöde – olvasható az NMHH pénteki közleményében.

Levelek és tartozások

Az indoklás szerint a szolgáltató az előzetes felszólító leveleket normál postai küldeményként küldte el, így nem tudta igazolni, hogy erre mikor került sor, és a levelek egyáltalán eljutottak-e az előfizetőkhöz. A vállalat így a díjtartozások megfizetésére sem biztosította a jogszabályban előírt 30 napos határidőt, mivel azt a felszólítások keltétől, nem pedig annak az előfizetőhöz való megérkezésétől számította. Ugyancsak jogsértésnek számít, hogy a szolgáltatásokat abban az esetben is korlátozták, amikor az előfizető az eredeti tartozását megfizette ugyan, de a folyószámláján később keletkezett lejárt tartozás is szerepelt.

Az NMHH vizsgálata nem egyedi esetekről, hanem a szolgáltató általánosan, hosszú idő óta követett gyakorlatról szólt – egyébként a szóban forgó időszakban a Telekom összesen 72 300 esetben korlátozta szolgáltatásait valamilyen díjtartozás miatt, és ugyanebben az időszakban 32 087 előfizetőnek számított fel visszakapcsolási díjat. A hatóság korábban már 23 alkalommal vizsgálta a társaság szolgáltatáskorlátozással összefüggő gyakorlatát: ezek közül 12 alkalommal szólította fel és kötelezte a céget a hatályos szabályozásnak és az ÁSZF-nek megfelelő szolgáltatásnyújtásra, 11 alkalommal pedig összesen 23 millió forint értékű pénzbírságot is kiszabott.

Az NMHH közleménye arról is megemlékezik, hogy a Magyar Telekom az eljárás során együttműködő volt, és már annak ideje alatt is igyekezett a beazonosított problémákra megoldást találni.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük a vállalat kommunikációs igazgatóságát is. Érdeklődésünkre a következőket írták: "A Magyar Telekom a napokban kapta kézhez a még nem jogerős határozatot, amelyet még tanulmányoz. Várhatóan fellebbezéssel fog élni."

Piaci hírek

Befektetőket riogató zombi unikornisok garázdálkodnak a Szilícium-völgyben

Az unikornis-listákon szereplő cégek egy jelentős része már csak egymilliárd dolláros értékelés alatt tudott tőkét bevonni – már ha tudott.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.