Sokan próbáltak szabadulni a papíroktól, miután a vállalat lassulásra figyelmeztetett a mesterséges intelligencia fejlesztésével összefüggő, hosszabb távra szóló beruházásokra hivatkozva.

A nyitás előtti kereskedésben 14-15 százalékkal gyengültek a Meta részvényei, miután szerdán a vállalat harmadik negyedéves bevételének és nyereségének elmaradására figyelmeztetett a piaci előrejelzésekhez képest. A lassulás azért vert ekkora hullámokat, mert a Meta az iparágon belül azon kevés üzlet egyike volt, amelyek sikeresen pótolták a világjárvány nyomán kiesett reklámbevételeiket, februárban pedig a várakozásokat meghaladó negyedéves eredmények mellett egy 50 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási programot, sőt története során először osztalékfizetést is bejelentett.

A befektetők szempontjából meglepően gyenge előrejelzések nagyjából 200 milliárd dollárt borotválhatnak le a társaság piaci kapitalizációjából, ami ezzel (felülről) az 1 billió dollár közelébe süllyed. A Reuters által megszólaltatott elemzők között mégis túlsúlyban voltak, akik üdvözölték a Meta bejelentéseit, különösen a mesterséges intelligenciával kapcsolatos infrastrukturális beruházások felgyosítását. Ebben ugyanis elkötelezettséget látnak a hosszabb távú bevételnövelés és a nagyobb horderejű beruházások, összességében pedig az "innováción keresztüli növekedés fenntartása" mellett.

A befektetőket felzaklatja a befektetés

A Meta jelenleg azon igyekszik, hogy felzárkózzon a generatív MI területén vezető OpenAI-hoz, és az ehhez kapcsolódó funkciókkal, illetve rövid videóformátumokkal is frissítette hirdetési termékeit. A TikTok betiltásának lehetőségéről szólva Mark Zuckerberg vezérigazgató például kiemelte az MI-alapú ajánlások fejlesztését, ami az Instagramon már a tartalom több mint felét mozgatja. A társaság alaptevékenysége és készpénztermelő képessége az elemzők szerint egyébként akkor is erős marad, ha a költségnövekedés és az óvatosabb kilátások most változékonyabbá teszik a Meta részvényárfolyamát.

A vállalat papírjai az év elejétől szerdáig már közel 40 százalékot erősödtek, és az új helyzetben sem tűnnek gyengének az S&P 500-as index 6 százalékához viszonyítva. Zuckerberg megint világossá tette, hogy az MI-re való összpontosítás drága mulatság, és a befektetési keret növelését feltételezi, mielőtt a cég érdemi bevételt húzhatna az új termékekből. Ahogy a hírügynökségnek nyilatkozó egyik elemző fogalmazott, mindenki gondol valamit a mesterséges intelligencia átalakító képességéről, és ennek fényében értékeli, hogy a Metánál megvan-e a következő nagy dobáshoz szükséges hajtóerő.

Piaci hírek

Lyuk hátán lyuk a Nagy Kínai Tűzfal mögötti kormányzati weboldalak többsége

Miközben a fél világ Peking hallgatózásától retteg, a kínai rendszerek tele vannak súlyos biztonsági résekkel, melyek eredője: a trehányság.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.