...a tavalyi adatok alapján nem ez a szegmens nőtt a legnagyobb ütemben. A közel 30 milliárd dollárt termelő zeneiparban feltámadt a fizikai termékek iránti kereslet.

Kiadta szokásos éves jelentését a zeneművekből származó bevételek, illetve általában a szektor alakulásáról az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry). A hangfelvétel-kiadókat tömörítő nemzetközi szövetség kalkulációja szerint tavaly nagyjából 28,6 milliár amerikai dollár forgalmat bonyolítottak a piac szereplői. Az éves alapon 10,2 százaléknak megfelelő növekedéssel már zsinorban a kilencedik évben tud bővülni a szegmens.

A nagy megmentő

A zeneipar a 2000-es évek elejétől folyamatos lejtmenetben volt nagyjából másfél évtizedig, ám a CD-eladások hanyatlását előbb egy kis ideig a letöltésekből származó bevételek, majd a fokozatosan egyre jelentősebbé váló streaming forgalom tudta pótolni.
 

A zeneipar bevételeinek alakulása és a streaming (világoskék) előretörése 
 (forrás: IFPI Global Music Report 2024)


A rendületlenül emelkedő streamingbevételek tavaly a 10,4 százalékos éves növekedési ütemnek köszönhetően 19,3 milliárd dollárt tettek ki. Ennek nagy többsége, a teljes piaci torta közel fele a különböző előfizetéses szolgáltatásokból származott, de jelentős összeg (5,3 milliárd) termelődik az ingyenes, ám reklámokkal teletűzdelt zenehallgatásból is.

A jelentés kiemeli, hogy az előfizetéses zenei streaming-szolgáltatások felhasználói tábora tavaly lépte át először az 500 milliót, miközben ezeket a fiókokat összességében több mint 667 millió ember használta.

(Fel)támad a múlt

És bár a streaming egyeduralma mára megkérdőjelezhetetlenné vált, a sokáig szenvedő fizikai szegmens az utóbbi években egyre inkább magára talál. A CD-k és bakelitlemezek reneszánszát jelzi, hogy ezek forgalma bőven a piaci átlag feletti mértékben, 13,4 százalékkal nőtt tavaly. A fizikai termékekből származó bevételek így már zsinórban a harmadik egymást követő évben emelkednek. A most kimutatott 5,1 milliárd dollár pedig a globális piaci torta jelentős szeletét, 17,8 százalékát adja.

2023-ban egyébként egyetlen terület mutatott recessziót a zeneiparban: a letöltésekből és egyéb digitális formátumokból származó bevételek 2,6 százalékkal csökkentek éves alapon, és mindössze 

Konzumer tech

Hamarosan nyílik az első teljesen robotizált hotel

Az egyedülállóként beharangozott kezdeményezés Kínában valósul meg. Az egyetlen emberi alkalmazott nélkül folyamatosan működő 44 szobás szálloda részlegesen már idén kinyithat Sencsenben.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.