Belső vertikális fúziót hajtott végre a cégcsoport. A menedzsment a tőzsdére menetelt is belengette.
Hirdetés
 

Ebben a hónapban lezárul a WebEye cégek vertikális fúziója, és zártkörűen működő részvénytársasággá alakul a több mint 300 főt foglalkoztató cégcsoport. Az összeolvadás eredményeként jött létre a WebEye Telematics Zrt., amely a Lambda-Com Kft. és a WebEye International Kft. közös jogutódja. A magyar tulajdonú telematikai cég közleménye szerint az új cégforma jobban segíti a növekedési tervek megvalósítását. Emellett távlatilag elképzelhető a tőzsdére menetel is.

A Lambda-Com Kft.-t 2001-ben alapították. 2005-re a a magyar telematikai (elsősorban járműkövető) piac egyik meghatározó szereplőjévé váltak. A cég az utóbbi két évet mintegy 1,5 milliárd forintos árbevétellel zárta, míg 2015-ben az 1,8 milliárd forintot is meghaladta a bevétel. Tavaly az üzemi eredmény 33 millió forint volt – 2015-ben viszont még 263 milliárd forint.

A cég 2007-ben vált regionális szereplővé. A régiós piacok ellátására hozták létre a 2006-ban bejegyzett WebEye International Kft.-t, amely először Romániába, majd öt évvel később a teljes európai piacra kiterjesztette a tevékenységét. Jelenleg 14 országban szolgáltat. A nemzetközi cég az utóbbi években a Lambda-Comnál izmosabb bevételeket produkált. A tavalyi évet 2,6 milliárd forintot meghaladó bevétellel zárta, hasonló volt a 2016-os teljesítmény is. Ugyanakkor mindkét évben negatívba fordult üzemi eredmény szinten. A cégcsoport egyébként közreműködőként többek között az e-útdíj (HU-GO) rendszer üzemeltetésében is részt vesz.

A körülményekhez igazítják a cégformát

A szervezeti átalakulást a vállalat a feladatok módosulásával is indokolta. Mint a közlemény írja, kezdetben a legnagyobb feladatot az volt, hogy a szolgáltatáshoz szükséges adatokat átjuttassák a GSM-alapú kommunikációs csatornán, illetve legyártsák a szélsőséges körülményeknek is ellenálló hardvereket. Mára viszont változtak a feladatok, elsősorban az ügyfelek adatéhsége miatt. A szervezeti átalakulás a tervek szerint az új igények kielégítését is segíti majd.

A változást egyébként elsősorban a mobil eszközök és az egyre gyorsuló adatátviteli lehetőségek terjedése generálta – írja a WebEye közleménye. A saját hardverekből kinyert adatokat a szállítmányozó cégek és a közúti fuvarozásban működő egyéb ügyfelek egyre inkább szeretnék kombinálni külső forrásokból származó adatokkal, hogy egy könnyen áttekinthető rendszerben lássák az üzleti eredményességüket befolyásoló összes tényezőt.

Szintén fontos változás, hogy a különböző okoseszközök megjelenésével a piaci szereplők úgy tekintenek a közúti logisztikára mint szolgáltatásra, uralkodó vált a Mobility-as-a-Service szemlélet. A cégvezetés úgy véli, a vertikális fúzióval a WebEye jobban tud reagálni ezekre a kihívásokra.

Ambiciózus tervek öt évre

Németh Pál, az újonnan létrejött WebEye Telematics Zrt. vezérigazgatója a tervekről azt mondta, hogy 2023-ra az általunk kezelt telematikai végpontok számát 64 ezerről 200 ezerre szeretnék növelni, az árbevételt meg akarják duplázni, az exportból származó bevételek arányát pedig 80 százalék fölé emelnék. Fontos távlati cél a vállalat tőzsdére vitele is.

A cég fejlesztőközpontja továbbra is Magyarországon, Fóton és Szegeden működik.

Piaci hírek

Megint kiderült, hogy a Facebook minek nézi a felhasználóit

Lassan már hírértéke sincs a dolognak, de a NYT riportja szerint a közösségi hálózat még a júzerek privát üzeneteit is eladta.
 
A nyilvános felhőmegoldással szembeni aggályok az elmúlt néhány évben folyamatosan fókuszban voltak, de az on-premise megoldások sem tökéletesek. Mit válasszunk?

a melléklet támogatója a Cisco Systems

Hirdetés

Így mond all-int a Cisco, ha infrastruktúrát készít

A hiperkonvergens infrastruktúrák úgy biztosítják a felhő gyorsaságát és rugalmasságát, hogy a bizalmas adatokat nem kell külső szolgáltatóra bízni. A Cisco Hyperflex all-in-one megoldásába pedig már multi-cloud platformok is integrálhatók.

A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2018 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.