A Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) Trends in Telecommunication Reform 2016 című éves jelentése részeltesen foglalkozik a világ infokommunikációs (IKT) ágazatának a szabályozásával. A dokumentum részletesen foglalkozik a szabályozók kihívásaival akkor, amikor virágkorukat élik a szolgáltatások, a különféle platformok konvergenciája zajlik, és amikor a hálózati szolgáltatók az olyan adatintenzív technológiákhoz igazítják az infrastruktúrájukat, mint az 5G vagy a dolgok internete (Internet of Things – IoT).

Technológiasemleges szabályozás kell

Az új IKT termékek és szolgáltatások hatalmas társadalmi és gazdasági változásokat hoznak magukkal, amihez rugalmas, könnyen érthető és technológia semleges szabályozási megközelítésre van szükség. Ez ösztönözheti a piaci növekedést, miközben védi a fogyasztói jogokat, és nyitva hagyja a kaput az új belépők előtt.

A jelentés kitér a következő években várható szélessávú infrastrukturális beruházásokra. Előrejelzése szerint a vezetékes technológiákra 2014-2019 között 144 milliárd dollárt meghaladó összeget fordítanak a szolgáltatók. Közülük több mint 40 operátor már megtette vagy legalább tervezi a továbbfejlesztett LTE-Advanced technológia bevezetését, négyötödük a fejlett piacokon tevékenykedik. Az adatforgalom látványos felfutása egyre több wifi beruházást is generál majd.

A szélessávú fejlesztésekkel kapcsolatban a már piacon lévő operátorok, új belépők és a finanszírozók egyre nagyobb számban gondolkodnak alternatív financiális megoldásokban. Ezekhez a távközlési infrastruktúra finanszírozásától eddig távol álló szervezetek befektetési alapok vagy egyéb befektetési cégek is csatlakoznak.

A hálózatmegosztás jövője

Amikorra a hálózati lefedettség már kevésbé jelent versenyképességi előnyt, a szolgáltatók hálózatmegosztáson keresztül konszolidálják az infrastruktúrájukat, és az energiájukat inkább az újabb innovatív szolgáltatások fejlesztésére fordítják. A kormányok a spektrumokat ma még előre dedikált célokra értékesítik. Az új dinamikus spektrum-hozzáférési technológiák (DSA) ugyanakkor már azt teszik lehetővé, hogy az eszközök éppen azon a frekvencián működjenek, amit vagy időben, vagy egy adott földrajzi területen éppen nem használnak. A hálózatmegosztásnak viszont a számtalan előnye mellett vannak kockázatai is, utóbbiak közé a jelentés leginkább a piaci verseny intenzitásának a csökkenését sorolja.

A mobilszolgáltatók szövetségének (GSMA) az előrejelzése szerint 2020-ra 1 és 2 milliárd között lesz a gép-gép közötti kapcsolatok (machine-to-machine – m2m) száma. Szakértők szerint a dolgok internetében (IoT) érintett eszközök exponenciális mértékben szaporodnak, 2019-re már 1,7 ezermilliárd dollár feletti értékben járulnak hozzá a világgazdaság összteljesítményéhez. A legegyszerűbb IoT technológia – a passzív RFID cimkézés – már széles körben elterjedt például a kiskereskedelemben vagy a közlekedési jegyek értékesítésében. Az érintésmentes kommunikáció (Near-Field Communication – NFC), amire az legkorszerűbb fizetési alkalmazások épülhetnek, ma már alapfelszereltsége a legújabb okostelefonoknak. A még komplexebb m2m rendszerek – például az okosmérők – képesek adatokat továbbítani a mobilhálózatokon, vagy az autóba épített légzsákok például aktiválódásuk esetén riasztják a segélyszolgálatokat. Ma már több százmillió m2m rendszer működik a világban.

Az IoT műszaki szabványai azonban jelenleg még közel sem mutatnak egységes képet, és rengeteg munkára lesz szükség ahhoz, hogy a különböző szabványokat, keretrendszereket integrálni lehessen. Közép távon még nincs igazán esély a „dolgok” egységes hálózatának a létrejövetelére. Az okosmérők valószínűleg jó ideig nem tudnak majd még közvetlenül kommunikálni a szívmonitorokkal vagy más hasonló eszközzel. Egyes hálózatok nyilvános infrastruktúrát képviselnek, mások teljes egészében privát rendszerek lesznek.

Ahhoz azonban, hogy az IoT valóban megkerülhetetlen technológia legyen, a címkék, szenzorok és kommunikációs rendszereknek olyan olcsóvá kell válniuk, hogy az a hálózatba kötni kívánt eszköz bekerülési költségének a töredékét adják. Fontos, hogy a címkeolvasók is könnyen elérhetők legyenek. Még a ma elérhető legolcsóbb nyomtatott címke, a Quick Response (QR) kód sem kapott eleddig nagy figyelmet a marketingkampányokban.

A másik fontos kritérium a biztonság. Megfelelő biztonsági háttér néllkül ezek a rendszerek könnyen feltörhetővé, a szenzitív felhasználói adatok pedig könnyen hozzáférhetővé válnak. Az sem mindegy, hogy egy-egy ilyen rendszer milyen mennyiségű személyes adatot tárol, különösen akkor, ha az alkalmas az egyéb forrásokból származó felhasználói profilokkal való összevonásra.

Az interoperabilitás több a műszaki kompatibilitásnál

A rendszerek az interoperabilitást többféle módon is növelhetik. Egyfelől nagyobb lehetőséget adnak a műszaki összekapcsolódásra, másfelől nyitottabbak arra, hogy az eltérő típusú rendszerek és szolgáltatások összekapcsolhatók legyenek, és megkönnyítik az emberek irányító szerepét ezekben az interkonnekciókban.

Az interoperabilitás azonban növeli a rendszer támadhatóságát is. Az a rendszer, amely több hozzáférési ponttal is rendelkezik, és több másik rendszer kapcsolódását teszi lehetővé, egyben növeli a potenciális támadási vektorok számát, és több lehetőséget nyújt az adatok megszerzésére vagy rossz kódok elhelyezésére.

Az interoperabilitás magasabb szintje ugyanakkor növeli a felhasználó választási szabadságát és autonómiáját. Nem kell azonban végletekben gondolkodni, hanem a piaci szereplőknek és a szabályozó jatóságoknak arra kell törekedniük, hogy a céljainknak megfelelő szinten optimalizálják azt.

Az IoT-alapú együttműködés előnyeire és hátrányaira figyelmeztet egy tavalyi írásában Urs Gasser, a Harvard Egyetem Berkman központjának igazgatója,  a Harward Law School professzora is. Az előnyök közé sorolja az innovációt, a versenyt, a választás és a hozzáférés lehetőségét. Az árnyoldalon a biztonsági és a magánélethez köthető kockázatok növekedése, a megbízhatóság, elszámolhatóság gyengülése állhat. Ugyanaz az infrastruktúra, amely megengedi az embereknek, hogy létrehozzanak, tároljanak és megosszanak információkat, kockára teszi ugyanezen emberek biztonságát, privát szféráját. Éppen ezért a magánélet szereplőinek, a kormányoknak és a szabályozóknak szorosan együtt kell működniük, hogy a fejlődés minden stádiumában lehetővé tegyék az interoperabilitást, a folyamat résztvevőinek igényei szerint, legyenek azok gyártók vagy felhasználók – emeli ki a professzor.