Az MI-fejlesztő zászlóshajó modelljeinek külföldi értékesítését pár hete korlátozta az amerikai kormányzat, de a jelek szerint sikerült megnyugtató válaszokat adni a nemzetbiztonsági aggályokra.

Az Egyesült Államok kormányzata feloldja azokat az alig két héttel ezelőtt nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva elrendelt exporttilalmi korlátozásokat, amelyek következtében az Anthropic legfejlettebb mesterségesintelligencia-modelljeihez kizárólag előzetes hatósági különengedéllyel férhettek volna hozzá külföldi ügyfelek.

The New York Times beszámolója idéz abból az MI-fejlesztő vállalatnak címzett tegnapi kormányzati levélből, amelyet maga a kereskedelmi miniszter jegyez. Howard Lutnick ebben kiemeli, hogy az Anthropic a kormányzattal szorosan együttműködve megtette a szükséges lépéseket "a Claude Mythos 5 és a Claude Fable 5 modellekkel kapcsolatos kockázatok kezelése érdekében”. Ennek keretében az MI-fejlesztő vállalta, hogy többek között proaktívan felkutatja és kezeli a modellekkel kapcsolatos biztonsági kockázatokat, együttműködik az amerikai kormánnyal a jelenlegi és jövőbeli modellekre vonatkozó protokollok és szabványok kidolgozásában, valamint tájékoztatja a kormányt minden rosszindulatú tevékenységről.

A kormányzati levél egyértelmű figyelmeztetéssel zárul, miszerint a kereskedelmi tárca "fenntartja a jogot, hogy újraértékelje a levélben meghozott döntéseket". Erre Lutnick szerint akkor kerülhet sor, ha "az Anthropic nem tartja be vállalásait, vagy a körülmények megváltoznak".

Súrlódási pontok

Bár ez a legutóbbi rész természetesen úgy is fordítható, hogy "bármikor, amikor kedvünk tartja", a lépés mindenképpen enyhülésnek tekinthető mind az Anthropic és Washington, mind az amerikai kormányzat és a külföldi partnerek viszonylatában.

Előbbi akkor vált viharossá, amikor bizonyos etikai megfontolások kapcsán úgy összekülönbözött a Trump-adminisztrációval a cég, hogy nemcsak a kormányzati rendszerekből való kiebrudalása merült fel, hanem az is, hogy a beszállítói láncra vonatkozó kockázatnak minősíthetik az Anhropic termékeit. Ennek súlyosságát mutatja, hogy ilyen bélyeget eddig leginkább kínai technológiai cégek "érdemeltek ki".

Feszültség bőven keletkezett nemzetközi porondon is. A június közepén bejelentett exportkorlátozások többek között az Európai Unióban is megszólaltatták a vészcsengőt. A nem feltétlen gyorsreagálásáról ismert Európai Bizottság szinte azonnal jelezte, már vizsgálja a direktíva gyakorlati következményeit, illetve annak lehetséges diszkriminatív tartalmát a partnerekre nézve.

Az EB szóvivője, Thomas Regnier az eset kapcsán azt hangsúlyozta, hogy a piacon megjelent, új generációs MI-modellek jelentős előnyöket kínálnak többek között a kibervédelem területén, de ezzel párhuzamosan komoly kiberbiztonsági aggályokat is felvetnek, amelyeket kezelni kell. Az EB emiatt azon az állásponton van, hogy a vészhelyzeti intézkedésekben nincs helye a megkülönböztetésnek, ami egyébként újabb érv amellett, hogy Európának meg kell erősítenie technológiai szuverenitását.

Piaci hírek

Keresik az infokommunikációs szektor legkiválóbb vezetőjét

Az IVSZ a hagyományokhoz híven idén is meghirdette a Gyurós Tibor-díjat, amelyet a digitális ökoszisztéma legrátermettebbnek tartott menedzserének ítélnek oda.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.