Lazarovits Márk, a Synergon Informatika Nyrt. vezérigazgatója három év után szeptembertől az iparágon kívülről érkező Litauszki Róbertnek adja át a cég operatív irányítását, azonban továbbra is az igazgatótanács tagja marad.
Hirdetés
 
Lazarovits Márk, a Synergon Infromatika vezetője az informatikai szolgáltató hétfői tájékoztatóján bejelentette: szeptembertől Litauszki Róbert, a társaság igazgatótanácsának tagja veszi át a cég irányítását. Az eddigi vezérigazgató meglehetősen régen, még 2009 végén jelentette be elhatározását a tulajdonosoknak, hogy átadná az operatív vezetést. Ennek többek között az volt az oka, hogy a 2006-os tulajdonosváltást követően átvett cég átalakítása, és a 2008-as gazdasági válság átvészelése sok energiát igényelt.

Hozzátette: a cég szerkezete, tevékenysége ezen nehézségek közepette sem sérült, az év elején pedig több olyan stratégiai irányt határoztak meg, amelyek a jövőben is biztosíthatják a növekedést. Ugyanakkor nem sikerült teljesítenie, hogy az iparági szintnek megfelelő 8-10 százalékos bevételarányos profitot túlszárnyalják - ismerte el.

Mint ismert, a Synergon Csoport 2010 első negyedévében 3,831 milliárd forint árbevétel mellett 78 millió forint üzemi eredményt ért el. A társaság a gyengébb árbevételi eredményt és a fedezetcsökkenést a működési költségek 22 százalékos mérséklésével ellensúlyozta. Lazarovits Márk kérdésre elmondta: idén az év elején bejelentette terv szerint nem csökkenő árbevétel mellett növekvő eredményhányaddal számolnak, véleménye szerint az egymilliárdos üzemi eredmény terv megközelítőleg tartható lesz.

Messziről jött ember | Az igazgatótanács az új vezérigazgatótól az operatív folyamatok fejlesztését, egy ütőképes, új üzleti irányok kiaknázására törekvő, növekedés-orientált vállalati stratégia kidolgozásának koordinálását és végrehajtását, a Synergon erőteljesebb piaci pozicionálását várja - áll a cég által kiadott hétfői közleményben. Az IT iparágban eddig még nem dolgozó Litauszki Róbert az elmúlt 15 évben több ismert nemzetközi hátterű gazdasági társaság elsőszámú vezetője volt, valamint az építőiparban tevékenykedő Pipelife csoport stratégiáért és vállalatfejlesztési felelős alelnökeként szerzett tapasztalatot a vállalatcsoport szintű irányítás és folyamatszervezés területén.

Litauszki Róbert néhány hete már ismerkedik a céggel: a vezérigazgatói poszt átvételéig, az operatív munkaterv kidolgozása mellett, a Synergon igazgatótanácsának tagjaként a vállalat irányításában, kapcsolatépítési tevékenységében is részt vesz. A leendő vezérigazgató célja, hogy a Synergonban meglévő erőforrásokat, tapasztalatokat olyan keretrendszerben működtesse, ami sikeressé teheti a céget jövőben is.

Új fókuszterületek | A Synergon 5 hónappal ezelőtt határozta meg azokat a fő fókuszterületeket, amelyek kiemelt szerephez jutnak a következő három évben - ilyenek például a közlekedés, az energetika, a környezetvédelem, az igazságügy (e-justice) valamint a védelem.

Vida Szabolcs, a Synergon Rendszerintegrátor Kft. ügyvezetője szerint ezek közül egyes területeken az elmúlt negyedévben már kaptak olyan visszajelzések, amelyek alapján konkrét projektlehetőségeket, és még idén bevételt, profitot látnak előre. Ilyenek például az elektronikus igazságszolgáltatási fejlesztések (például a végrehajtás vagy a gondnokolti rendszer terén), továbbá a Volán-társaságoknál közlekedésirányítási, utastájékoztatási rendszerek kidolgozása - mindez nagyban EU-s forrásból valósulhat meg idén vagy jövőre.

Közel 150 nagyvállalat támogatja a Linux Foundation friss kezdeményezését

Első kínai szereplőként a Huawei is beállt a Google, az OpenAI, a Microsoft és más nyugati techcégek mellé, hogy a december óta működő Agentic AI Foundation keretein belül közösen dolgozzon velük az MI-ügynökök protokolljainak, eszközeinek és legjobb gyakorlatainak fejlesztésén.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.