Június elsejei hatállyal Budafoki Róbertet nevezték ki a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettesévé. Budafoki a nevéhez köthető CE On-Demand vezérigazgatói székét hagyta ott, amelynek élére a mindössze pár hete operatív igazgatónak kinevezett William Szentágotay kerül.
A Magyar Telekom szerdán bejelentette, hogy Budafoki Róbert személyében megtalálták a vállalati szolgáltatások üzletág (T-Systems) új vezetőjét. Az üzletág alá tartozik a KFKI, az IQSYS, a Dataplex, a Pro-M és az ISH Hungary is. A szolgáltató vállalati divíziójának éléről tavaly novemberben távozott váratlan hirtelenséggel Papp István, aki több mint három évig töltötte be a posztot.

Ezt követően a napi teendőket ideiglenesen Rékasi Tibor, a szintén a cégcsoporthoz tartozó IQSYS ügyvezető igazgatója látta el. A kinevezéssel a T-Systems új vezetője a Magyar Telekom ügyvezető bizottságának tagjává is válik.

Új kihívások Budafoki Róbert átigazolása gyors változásokat indukált az alapítóként többek között általa létrehozott Central Europe On-Demand (CE On-Demand) menedzsmentjében is. A komplett szoftverszolgáltatási rendszereket telefonoperátokon keresztül kínáló vállalatnál eddig vezérigazgatóként tevékenykedő szakembert az a William Szentágotay váltja, aki alig néhány hete került a CE On-Demandhoz operatív igazgatói munkakörben. A CE On-Demand másik alapítója, Kovács Viktor továbbra is a cég kereskedelmi igazgatója marad.

A váltás abból a szempontból érdekes, hiszen a CE On-Demand szolgáltatásaival - amelyet nem saját neve alatt, hanem olyan távközlési cégeken keresztül, mint például az Invitel és a GTS - itthon gyakorlatilag egyedüliként éppen a Magyar Telekom Virtualoso megoldása konkurált. Ez utóbbi azonban január óta a T-Systemstől átkerült a lakossági ügyfeleket kezelő üzletághoz, tehát nem Budafoki irányítása alá fog tartozni.

Vissza a gyökerekhez A 44 éves Budafoki Róbert a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett villamosmérnöki diplomát. Pályáját 1991-ben a KFKI-nál kezdte számítógépes rendszermérnökként, 1992-től az Olivettinél dolgozott mint rendszermérnök, majd termék- és ügyfélmenedzser. 1995-ben alapítóként csatlakozott a Cisco Systems Magyarország Kft.-hez, ahol 1997-től ügyvezető igazgató, 2006-tól pedig a közép-kelet-európai régióért felelős partnerkapcsolati és marketing igazgató volt.

2008-tól alapító vezérigazgatóként irányította a szoftver- és cloud computing szolgáltatásokat kínáló Central Europe On-Demand Zrt. tevékenységét, amely a közép- és délkelet-európai régió tizenegy országában szolgálja ki üzleti ügyfeleit.

410 milliónyi kockázati tőkéhez jutott a CE On-Demand
Magyarok a felhő-üzletben: lesz-e pénzeső?
A Central Europe On-Demand a Microsoft legjobb hazai partnere

Kamu webshopokat ajánlgat a ChatGPT

A csalók jó érzékkel igyekeznek kihasználni, hogy az emberek többsége nemcsak használja a generatív chatbotokat, de sokan közülük vakon meg is bíznak a kapott válaszokban.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.