Hosszú átmeneti időszak után ismét van vezetője a keresőcég hazai leányvállalatának. Heal Edina korábban többek között a Sláger Rádió vezérigazgatója volt. Munkáját szeptember végén kezdi meg.
Hirdetés
 

A Google Magyarország vezetői posztjáról múlt év végén távozott Peresztegi Zoltán, ám az üresen maradt pozícióra mindezidáig nem neveztek ki utódot. A cég mai közleménye pontot tesz az interregnum végére: Heal Edina személyében ismét van első számú vezetője a hazai képviseletnek.

A Google közleménye hangsúlyozza, hogy Heal Edina széleskörű tapasztalattal rendelkező, ismert hazai médiaszemélyiség. Sokéves, vezető reklámügynökségeknél végzett munka után a zeneipar irányába fordult, Franciaországban és Angliában élt. 1998-tól két évig a Polygram lemezkiadó marketing igazgatójaként, majd az EMI ügyvezető igazgatójaként tevékenykedett.

2004-ben tért vissza Magyarországra, a rákövetkező évben a Sláger Rádió vezérigazgató helyetteseként, egy év múlva pedig vezérigazgatójaként találkozhatott vele a szakma.

A Google magyarországi csapatát Heal Edina szeptember végétől erősíti, első két hetét a cég külföldi irodáiban tölti. Az új vezető a vállalat hazai növekedését és további fejlesztését tekinti legfontosabb céljának.

A bejelentést megelőző napon szintén egy új vezető érkezéséről adott hírt a vállalat: szeptember közepétől Radosavljevic-Szilágyi Krisztina tölti be a Google Magyarország kommunikációs és public affairs feladatokért felelős menedzseri pozícióját.

Tövig nyomják az MI-pedált a Google-nél

A keresőóriás anyavállalata rekordbevétellel zárta a tavalyi évet. Ezen felbuzdulva pedig idén már a világ pénzénél is többet szánnak adatközponti fejlesztésekre.
 
Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.