A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által meghirdetett pályázatokon többek között folyamatmenedzsmenttel és elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos fejlesztésekhez igényelhetnek támogatást a hazai vállalkozások. Az előbbiek mellett szoftverszolgáltatási központok létrehozását is ösztönzik.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) három gazdaságfejlesztési pályázatot tett közzé honlapján, a támogatási igényeket július elsejétől lehet beadni.

E-kereskedelem, BPM A Gazdaságfejlesztési Operatív Programban (GOP) és a Közép-Magyarország Operatív Programban (KMOP) a vállalati folyamatmenedzsment (Business Process Management - BPM) és elektronikus kereskedelem támogatására megjelent, GOP-2011-2.2.1, illetve KMOP-2011-1.2 kódjelű kiírás célja a mikro-, kis- és középvállalkozások jövedelemtermelő képességének erősítése az információs és kommunikációs technológiai (IKT) megoldások hatékony alkalmazása révén.

Erre a célra a GOP-ban 9 milliárd forint áll rendelkezésre a 2011-13-as évekre, a KMOP-ban 1,8 milliárd forint keretet hirdettek meg 2011-re a közép-magyarországi régióban. A pályázatokat folyamatosan, 2012. december 31-ig lehet beadni.

Környezeti célú fejlesztések A környezeti célú fejlesztésekre közzétett, GOP-2011-2.1.4 kódszámú pályázati kiírás célja, hogy a vállalkozások technológiai fejlesztéseikkel közvetlenül csökkentsék a környezeti terhelést, kimutathatóan növeljék az energia-, víz- és egyéb nyersanyaghasználat hatékonyságát, mérsékeljék a hulladéktermelés és egyéb káros kibocsátások mennyiségét, veszélyességét.

A konstrukció keretében 9 milliárd forint áll rendelkezésre a 2013-ig. A pályázatokat szintén 2012. december 31-ig lehet beadni.

Jöhetnek a szoftverszolgáltatók
A vállalati szoftverszolgáltató (angol kifejezéssel Software as a Service, SaaS) központok létrehozásának és fejlesztésének támogatására 1 milliárd forint keret áll rendelkezésre  a 2011-13 között a GOP-2011-3.4.1 kódjelű kiírásban. 

A támogatás célja professzionális informatikai alkalmazást nyújtó központok létrehozása, amelyek kis- és középvállalatoknak szolgáltatnak. A pályázatokat 2011. augusztus 31-ig lehet benyújtani.

Utánaszámol-e az EU, hogy mire ad pénzt?
Nyitrai Zsolt: 12 milliárd forint jut szélessávú fejlesztésekre



A Széchenyi Terv forrásai [forrás: NFM]


Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.