A hagyományosnak tekinthető CIO-felmérést idén bő háromezer személyes interjú alapján készítette el az IBM. Az eredmények nem meglepők: a hangsúly a számítási felhőn, a mobil technológiákon és az üzleti analitikán van. Itthon azonban még egy lépéssel le vagyunk maradva.
Az IBM kutatási részlege minden évben kiadja az informatikai vezetők (angolul CIO-k) válaszaira épülő tanulmányt. A CIO Study 2011 keretében minden eddiginél több, összesen 3018 interjú készült a világ 71 országában, köztünk hazánkban is.

Nem meglepő A dokumentum megállapításai teljesen egybecsengenek az idén tavasszal megrendezett CIO’11 konferencián elhangzottakkal. A Bitport és a Figyelő közös rendezvényén a számítási felhő alapú megoldások, a mobil technológiák és az üzleti analitika volt a fókuszban, és pontosan ezeket a területeket jelölték meg kulcsfontosságú témaként a globális kutatás során megkérdezett szakemberek.

Az sem meglepő, hogy a tanulmány az informatikai vezetők megváltozott szerepét hangsúlyozza. Jó pár éve tartó tendenciáról van szó, miszerint a CIO egyre közelebb kerül célok és jövőkép szempontjából a vállalat csúcsvezetőjéhez. Egy modern vállalatnál az informatikáért felelős menedzser már régen nem egyenlő a „vezető informatikai szerelővel”.

Ezt a folyamatot csak erősítette a gazdasági válság, ami rákényszerítette a CIO-kat arra, hogy üzleti megtérülésben, a versenyképesség növelésében gondolkodjanak, és egyre inkább eltávolodjanak az üzemeltetéstől.

Hárompontos A megkérdezettek 80 százaléka úgy ítéli meg, hogy az üzleti intelligencia és az analitika vállalatuk számára kiemelkedő prioritás, és fontos szerepet kap az egyre növekvő mennyiségű üzleti információ kezelésében. A mobil eszközök üzleti alkalmazása ugyancsak egyre elterjedtebb, a válaszadók 74 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a mobil megoldások új lehetőségeket nyitnak vállalatuk számára.

A megkérdezettek regionális és iparági eloszlása

A tanulmány szerint a szervezetek hatvan százaléka készül öt éven belül alkalmazni a számítási felhő technológiát. Ez kétszer akkora érték, mint a két évvel korábban regisztrált állapot. Jól látható, hogy az üzleti életben egyre növekvő információ mennyiségével együtt fokozottabb az igény az adatokhoz való egyszerű és gyors hozzáféréshez is, melyre a számítási felhő költséghatékony megoldást kínál.

Ezzel párhuzamosan más területek, például a virtualizáció és a kockázatmenedzsment jelentősége csökkent. Ennek oka azonban elsősorban az, hogy a virtualizáció mára a mainstream megoldások részévé vált, a kockázatmenedzsment pedig egyre inkább kikerül a CIO-k felelősségi köréből. Már ami a globális trendeket illeti: Magyarország azonban ezen a területen is egy lépéssel a legfejlettebb régiók mögött jár.

CIO'11 második nap: új eszközök és új elméletek
Beszorított helyzetben az IT vezetők

Kicsit sárga, kicsit elavult A nemzetközi tapasztalat szerint a cégek a technológiában és az innovációban keresik a válságból kivezető utat, de a felmérés tanulsága szerint a hazai CIO-k mozgástere még korlátozott – kommentálta a tanulmány eredményeit Georgiu Achilles, az IBM Magyarország szolgáltatási tanácsadója, aki a hazai interjúk készítésében is részt vett. A tanácsadó azt tapasztalta, hogy a közép-kelet-európai régió válaszadói inkább a virtualizáció és az üzleti folyamat-menedzsment fejlesztésében gondolkodnak, miközben tisztában vannak az üzleti analitika vagy a mobil technológiák vezető szerepével.

CIO, CEO, két jóbarát

Az idei felmérés egyebek mellett a következő, globális és regionális szinten egyaránt érvényes tendenciákra mutatott rá:

• Az egyszerűsítés fontos szempont a CIO-k számára: több mint 80 százalékuk tervez a belső folyamatok egyszerűsítésére irányuló projekteket.

• Most fordul elő először, hogy a CIO jövőképe szinte egybeesik a CEO jövőképével. A három legfontosabb fókuszterület mindkettejük számára az ügyfelekkel ápolt kapcsolatok erősítése, az alkalmazottak képességeinek fejlesztése és az adatok mélyebb értelmezése és elemzése.

• Újszerű módszerek és eszközök széles skáláját keresik annak érdekében, hogy a „big data” információk valós, a gyakorlatban is hasznosítható adatokká váljanak. E módszerek a törzsadatok kezelésétől (68 százalék) az ügyfelekre vonatkozó elemzési adatokon keresztül (66 százalék), az adattárházakig és a vizuális műszerfalakig (64 százalék), valamint a keresési funkciókig (59 százalék) terjednek.

• A CIO-t ma már nem „vezető informatikai szerelőnek” tekintik, hanem felismerik azt a szerepét, amelyet a technológiaalapú értékteremtés és a komplex rendszerekből kiinduló ismeretszerzés terén játszik.

• A költségcsökkentés továbbra is lényeges szempont: a CIO-k próbálnak kevesebből többet kihozni, illetve előmozdítani a kreativitást és az innovációt.

Tesz a politikára az X

Egy félmilliárdos közösségi platform esetében aggasztó, ha nem erősíti, hanem éppen ellenkezőleg, gyengíti a politikai tartalmú álhírek elleni védőhálót. Az EU fenyeget, a népszavazásra készülő ausztrálok aggódnak.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.