Már a nyáron elindultak a pletykák Léo Apotheker menesztéséről, a szerda este tartott igazgatótanácsi ülésről kiszivárgott információk alapján pedig mindez napokon belül ténnyé válhat.
Tegnap késő délután tartotta szokásos ülését a Hewlett-Packard igazgatótanácsa. A Wall Street Journal belső forrásokra hivatkozva arról írt, hogy a téma a cég élére tavaly ősszel kinevezett Léo Apotheker menesztése volt. Egyelőre végső döntés nem született, de vélhetően csak azért, mert a lehetséges utód kérdésében még nem sikerült megfelelő kompromisszumra jutni.

Apotheker a zűrös ügyei miatt távozó Mark Hurdöt tavaly ősszel váltotta a HP vezetői székében. Az új vezető a német SAP-tól érkezett, ahol egy évet sem bírt ki első számú iránytóként: a strukturális problémákkal küzdő szoftvercéget nem volt képes meggyőző módon irányítani. Vezérigazgatói megbízása 2010 végén járt volna le, ám a felügyelőbizottság év elején nem volt hajlandó meghosszabbítani mandátumát, így Apotheker közös megegyezéssel távozott az SAP éléről.

Fejetlenség  A múlt fényében sokan már a kinevezéskor megkérdőjelezték a HP igazgatótanácsának döntését, hozzátéve, hogy a világ egyik legnagyobb hardvergyártóját olyasvalakire bízzák, akinek ezen a területen nincs semmilyen tapasztalata. Az új vezető legfontosabb feladata az lett volna, hogy felépítse a HP cloud- és szoftveres üzletágát, illetve sikerre vigye a webOS alapú táblagépeket. Az eredmények azonban elmaradtak, sőt a HP már leállította a TouchPad tabletek gyártását, elkaszálva magát a webOS rendszert is.

A vállalat az átszervezésekkel párhuzamosan bejelentette PC-gyártó üzletágának leválasztását, a meghökkent befektetőknek ráadásul a brit Autonomy szoftvercég több mint 10 milliárd dolláros felvásárlását is meg kellett emészteniük. A HP részvényeinek árfolyama a felére zuhant, a cégen belül tapasztalható morál pedig a tengerentúli források szerint sosem volt ilyen alacsonyan. (Érdekesség, hogy Apotheker távozásakor az SAP elnöke, Hasso Plattner fő céljának nevezte, hogy az SAP-ból "ismét egy boldog vállalatot csináljon".)

Homályos üzenetek  Az elemzői vélemények szerint egy új vezető első dolga a PC-s üzletággal és az Autonomy-felvásárlással kapcsolatos döntések felülvizsgálata lehet. Ugyanakkor a fenti lépésekre nem kerülhetett volna sor a HP igazgatótanácsának egyetértése nélkül, így a jelek szerint a cél csupán egy erősebb kezű és hitelesebb vezető, aki határozottabban vezényelhetné le a cég átalakítását. Persze egy HP-méretű vállalatnál különösen fontos a stabilitás és a megbízhatóság, így a vezérigazgató évenkénti cserélgetése alapvetően ingathatja meg a bizalmat a cég irányvonalával vagy a vezetők szavahihetőségével kapcsolatban.

Nem világos, hogy a jelenlegi stratégiájukat akarják megváltoztatni, vagy csak a kézbesítőt akarják lecserélni.
Collins Stewart, a Louis Miscioscia elemzője

Abban mindenki egyetért, hogy Apotheker távozása rövid távon még tovább növelné a káoszt az átalakulás közepén tartó vállalatnál, így Apotheker menesztése esetén azonnal ki kellene neveznie egy megbízott ügyvezetőt. A Bloomberg már a lehetséges utód személyét is tudni véli: ő az eBay korábbi vezérigazgatója, Meg Whitman lenne, aki jelenleg a HP igazgatótanácsának tagja. Whitman az eBay élén töltött évtized alatt felemás eredményeket ért el, idehaza pedig onnan ismerhetjük, hogy helyi csúcstartóként tavaly a saját zsebéből költött 160 millió dollárt a kaliforniai kormányzóságért folytatott - sikertelen - küzdelemre.

Az értesüléseket egyelőre egyik érintett fél sem kommentálta.

Második IBM-et csinál magából a HP
Százezrével állnak raktáron a HP tabletjei

Hamarosan nyílik az első teljesen robotizált hotel

Az egyedülállóként beharangozott kezdeményezés Kínában valósul meg. Az egyetlen emberi alkalmazott nélkül folyamatosan működő 44 szobás szálloda részlegesen már idén kinyithat Sencsenben.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.