A hányatott sorsú Autonomyra ésa korábban megvett EDS-ből álló teljes szolgáltatási üzletágra is érkezett ajánlat az elmúlt hetekben. A híreszteléseket a HP nem kommentálta, de állítólag határozott nemet mondott.
Zajlik az élet a magát kényelmetlen pozícióba lavírozó amerikai technológiai óriásnál. Lapértesülések szerint az utóbbi időben befektetési szakértők keresték meg a céget azzal, hogy meg nem nevezett, de szintén amerikai IT vállalatok megvásárolnák a HP-től az alig több mint egy éve felvásárolt brit Autonomyt, sőt a teljes szolgáltatási részleget is a kosárba raknák.

Nehéz eset  Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a HP tavaly novemberi negyedéves jelentésében 8,8 milliárd dolláros értékcsökkenési leírást könyvelt el, jobbára azért, mert álláspontjuk szerint a 2011-ben több mint 11 milliárdért megvett brit szoftvercég egykori vezetése könyvelési szabálytalanságokon, a helyzet megtévesztő bemutatásán és a hibák elkendőzésén keresztül pumpálta fel a társaság valódi pénzügyi mutatóit az akvizíció előtt. Az ügyben több szálon is vizsgálat indult, de a vádakat teljes mértékben elutasító Mike Lynch, az Autonomy egykori vezetője decemberben még úgy nyilatkozott, hogy egylőre senki nem kereste meg a hatóságok részéről.



Mike Lynch, az Autonomy korábbi vezetője tagadta a vádakat

A fentebb említett felvásárlási ajánlatokról szóló híreszteléseknek az adhatott alapot, hogy a tőzsdefelügyelethez december végén benyújtott HP-beadványában arról is szó esik, miszerint "tovább vizsgálják az olyan eszközök és üzletágak értékesítését, amelyek többé már nem segítik céljainak elérésében". Az anyagban ráadásul kitérnek arra is, hogy "amennyiben az eszközök vagy üzletágak értékesítése mellett döntünk, nehézségeink adódhatnak a megfelelő vásárlók vagy alternatív kivonulási stratégiák határidős felkutatásában, ami stratégiai céljaink megvalósítását is késleltetheti". A beadvány szövege elismeri: az átalakítások hatása nagyobb hatással lehet a vállalat bevételeinek növekedési ütemére, amint azt korábban gondolták.

Eladnának, de mást  Más kérdés, hogy amikor az eladás került szóba, nem feltétlenül a bármennyire is túlárazva megvett Autonomyra, vagy a szintén nem aprópénzért, közel 14 milliárd dollárért 2008-ban felvásárolt, és a szolgáltatási üzletág alapját adó EDS-re gondoltak a piaci elemzők. Sokkal inkább az egyszer már ilyen szempontból hírbe hozott PC-s üzletág vagy éppen a nyomtatóágazat tekinthető olyan résznek, amelytől az üzleti logika szerint érdemes lehetne megvállni. Ugyanakkor ezek a részlegek az egyre romló eredményeik ellenére is piacvezető pozícióban vághatnak neki a 2013-as évnek, így még itt sem feltétlen az eladás az egyetlen lehetőség.

Mindenesetre a HP részéről hivatalosan nem kívánták kommentálni a pletykákat, belső forrásokra hivatkozó amerikai lapok azonban tudni vélik, hogy valóban érkezett több megkeresés a céghez. Különösen hétfő óta szaporodtak meg a hívások, amikor kiderült, hogy a rivális Dellnél magánbefektetőkkel folynak tárgyalások egy esetleges felvásárlásról. A nevük elhallgatását kérő informátoroktól még annyit lehet tudni, hogy az érdeklődő kérőket mind az Autonomy, mind a szolgáltatási üzletág esetében egy határozott nemmel utasította vissza a HP.

Elpasszolná rosszul teljesítő részlegeit a HP
Magánbefetetők vásárolhatják fel a Dellt

Beépül a Geminibe a Google leghasznosabb MI-szolgáltatása

A hallucinációra kevésbé hajlamos NotebookLM képességei ezzel közvetlenül elérhetővé válnak a keresőóriás általános MI-alkalmazásában.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.