A felsőoktatási intézmények szabályozási kereteinek átgondolását, a szakok képzési és kimeneti követelményeinek felülvizsgálatát javasolja a kormány számára készült minisztériumi jelentés.
Hirdetés
 
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának javaslata alapján jövőre jelentősen csökkennének az állami teljes ösztöndíjas keretszámok, a tervezetet a kormány várhatóan ma tárgyalja. Az MTI birtokába került dokumentum szerint 10 480-an vehetnének részt teljes ösztöndíjas, 46 330-an pedig részösztöndíjas felsőoktatási képzésben. A szabályozás egyik központi eleme a finanszírozás adott szakokhoz rendelése lenne, jelenleg ugyanis a gyakorlatban a természettudományos vagy műszaki képzési költségekre kapott támogatás akár jogászképzésre is fordítható az intézményeken belül. (Ez utóbbira egyébként 2013-ban már csak önköltséges formában lehet majd jelentkezni.)

A minőséget céloznák  A dokumentum kitér rá, hogy a természettudományi és informatikai képzésben a 2012-es keretszámok 91,5, illetve 93,6 százalékát sikerült feltölteni. Emiatt ezeken a területeken indokoltnak tartják a magyar állami ösztöndíjas keretszámok relatív csökkentését, és az oktatás minőségére nézve is ártalmasnak tartanák, ha ezekre a helyekre minimális pontszámmal kerülnének be a hallgatók. Ennek megfelelően a korábbi tanulmányaik során nem eléggé motivált, közepesen teljesítő hallgatók elől elzárnák a biztosnak mondható ösztöndíjas helyeket.

Az előterjesztésben az áll, hogy az állam minden területen biztosítja az ország számára szükséges szakemberek támogatott képzését, a kormány pedig ezen belül is kiemelten kezeli a műszaki, informatikai és természettudományos képzést.

Az év informatikai oktatója: Hajdu András
Lassan csökken itthon a digitális analfabéták aránya
CIO-któl tanulhatnak az informatikus hallgatók a BME-n

Februári interjúnkban az Informatikai és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége Elektronikai Tagozatának vezetője azt hangsúlyozta, hogy az aktuális trendek alapján sokkal több mérnökre volna szükségünk, a megfelelő számú felsőoktatási hely feltöltéséhez viszont tudással bíró jelentkezőkre van szükség. Gacsal József akkor jó irányról, de nehezen induló és nem méretgazdaságos projektekről beszélt, és az Intel Hungary üzletfejlesztési igazgatójaként elmondta: látványos magyarországi beruházásokról felesleges beszélni, amíg képtelenség egy helyre összetrombitálni több ezer, versenyképes tudással rendelkező fejlesztőt és üzemmérnököt.

Legyalulja és újrarendezi az okostelefon-piacot a memóriahiány

Az IDC éves alapon 13 százalékos visszaesést jósol az értékesítésben, de lesznek mélyreható változások is.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.