A budapesti központú, online termékajánló rendszert fejlesztő Scarab Research eddigi tudományos vezetője a Google-höz igazolt, míg a posztot most elfoglaló Fogaras Dániel éppen a keresőóriástól érkezett.
Az online vásárlási ajánlórendszert fejlesztő budapesti Scarab Research saját blogjában jelentette be, hogy a Google-nál korábban projektvezetőként dolgozó Fogaras Dániel lett a startup vállalkozás új tudományos igazgatója, míg az eddigi vezető, Hernádvölgyi István éppen az amerikai internetes óriás zürichi központjában folytatja pályafutását.

A Scarab Research budapesti székhelyű számítástechnikai startup vállalkozás 2007 végén indult, fő tevékenysége a Scarab Platform termékajánló rendszer fejlesztése. A Scarab Research termékajánló rendszere Scarab Cloud néven a hazai kis- és középvállalatok számára is elérhető webszolgáltatás formájában.

A Scarab Cloud néhány óra alatt, külön költség nélkül üzembe helyezhető bármely webshopban. A cég egyhónapos, ingyenes próbaüzemet ajánl a kereskedőknek. A tapasztalatok szerint a Scarab termékajánló rendszer már igen rövid távon is képes 5-15 százalékos növekedést produkálni az online eladásokban - derül ki a cég által kiadott közleményből.

Nemzetközi tapasztalat Az új tudományos vezető feladata az lesz, hogy felügyelje a Scarab ajánlómotorjának fejlesztését, amelybe fejlett mesterséges intelligencia és gépi tanulási technológiákat is beépítettek.

Fogaras Dániel a Budapesti Műszaki és Közgazdasági Egyetemen szerzett tudományos fokozatot számítástechnikából. Karrierjét 2006-ban a Google Montain View-i központjában kezdte meg, majd később a Google európai központjában, Zürichben helyezkedett el szoftvermérnökként, kutatóként és projektvezetőként, ahol a cég AdWords és AdSense termékein dolgozott.  A szakember jelentős tapasztalattal rendelkezik mind az offline logelemzés, mind az online kiszolgálórendszerek terén.

A Scarab személyre szabott termékajánló rendszert kínál

Amerikai és hazai üzletek A budapesti központú Scarab Research augusztusban jelentette be, hogy a FreshDirect, New York állam legnagyobb online élelmiszer-kereskedője új, személyre szabott termékajánló szolgáltatást indít, amely a Scarab Enterprise ajánlórendszer testreszabott verziójára épül. Az eladások számát tekintve a FreshDirect forgalma nagyobb, mint a tíz legnagyobb magyar online kereskedőé együttvéve. A FreshDirect több mint egy évig kutatott a legjobb termékajánló megoldás után, több mint tucatnyi konkurens ajánlórendszert vizsgált meg, míg végül a Scarab technológiája mellett döntött.

Érdekesség, hogy az idei Év Internetes Kereskedője Díj mindhárom dobogós helyét a Scarab Research ügyfelei nyerték el. Az első díjjal jutalmazott Bookline.hu már 2009 óta alkalmazza sikerrel a nagyvállalati ügyfelek számára kínált Scarab Enterprise integrált terméket, míg a második helyezést elért Extreme Digital, valamint a harmadik helyre befutó Játéknet.hu az alig négy hónapja indított Scarab Cloud webszolgáltatás ügyfelei.

A Scarab Cloud termék a kitüntetésben részesített ügyfeleken túl is rendkívül gyors terjeszkedésről számolhat be. A nyáron indított szolgáltatás már több hazai webáruházban éles üzemben fut, így például az Anima Könyvesboltban is.

Kínai cég lett a leginnovatívabb, az Apple nagyot zuhant

A Fast Company idei összállításában a jól ismert világcégek kevés rivaldafényt kaptak.
 
Kisebb induló költséget jelent a private cloud bevezetése, ha elsősorban nem vásárlással, hanem bérlés útján áll össze a platform. De nem keveredik-e önellentmondásba a főként működési költséget jelentő megoldás a magánfelhő természetével?

a melléklet támogatója az Aruba Cloud

A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2018 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.