Az új elnök-vezérigazgató már fél éve beígérte a menedzsment karcsúsítását és a kiemelten fontos üzleti szektorokra szűkített fókuszt. Ennek egyik következménye a most megszellőztetett 8 százalékos leépítés.
1700 dolgozójától válik meg a biztonsági cég a vezetőség korábban bejelentett átszervezési célkitűzéseinek keretében - közölte az AllThingsD belső forrásokból származó értesülésekre alapozva. A Symantec szóvivője nem cáfolta a hírt, de részleteket nem kívánt közölni a témában, mondván, hogy a vállalat személyesen tartja a kapcsolatot a munkavállalóival.

A biztonsági szoftverek piacán kényelmes előnnyel vezető cég lépése a teljes dolgozói létszám 8 százalékát érinti, az elbocsátások pedig már a mai nappal megkezdődhetnek. Az átszervezés ugyanakkor nem egyik napról a másikra történik, hiszen a vállalatvezetés már korábban világossá tette, hogy az üzleti folyamatok hatékonyabbá tétele megköveteli a döntési struktúra egyszerűsítését, azaz a továbbiakban nem lesz szükség annyi vezetői szintre, mint amennyivel eddig működött a Symantec.

Előre szóltak  Az alig egy éve kinevezett elnök-vezérigazgató, Steve Bennet januárban arról beszélt az aktuális negyedévhez kötődő befektetői tájékoztatón, hogy a társaság meglátása szerint alulteljesít, miközben a munkatársak demoralizált állapotban vannak. Megoldásként teljesen újraszervezett kereskedői csapatot és nagyobb fejlesztési forrásokat ígért. Az átszervezési terv része volt a vállalat újrafókuszálása a nagy potenciállal rendelkező mobil megoldások felé, valamint az üzleti egységek számának tízre történő csökkentése.

A Symantec a tőzsdefelügyeletnek nemrégiben benyújtott éves tájékoztatásában az átalakítás költségeit 220-250 millió dollárra tette, amelyekből mindezidáig mindössze 10 milliót számoltak el, így a tételek nagyobb része az elkövetkező időszakot fogja terhelni. A cég előző pénzügyi évének utolsó periódusában vegyes számokat produkált, míg az 1,75 milliárd dolláros bevétel meghaladta a Wall Street várakozásait, addig a 188 milliós profit elmaradt ez előzetes jóslattól. A befektetők egyébként jól reagáltak a hírre: a cég papírjainak árfolyama emelkedni kezdett az értesülés nyilvánosságra kerülése után.

A Gartner toplistája a biztonsági piac legnagyobbjairól
Leépítések és új értékesítési modell a Symantecnél

Fekete péntekjük volt Amerikában a csipgyártóknak

A lavinát a Broadcom várakozásoktól elmaradó jelentése indította, ami után az MI-csipek szállításában érdekelt gyártók részvényei testületileg kezdtek gyengülni.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.