Az ausztráliában bejegyzett ResApp Health a közleménye szerint különleges, köhögéselemző alkalmazása jobb eredményeket produkált a kísérleti klinikai teszteken, mint a COVID-19 szűrésére világszinten általánosan használt gyorstesztek.
A cég mesterséges intelligenciával támogatott appja a vizsgálati eredmények alapján 92 százalékos hatékonysággal azonosította a koronavírusos alanyokat, míg az egészséges embereknél 80 százalékban találta el a megfelelő diagnózist. Bár utóbbi nem tűnik túl pontosnak, ez is elég ahhoz, hogy ötből négy esetben ne kelljen feleslegesen további teszteket végezni. Összességében pedig az eredmények felülmúlják a gyors antigéntesztekkel elérhető pontosságot.
Sok helyen bevetnék
A ResApp Health azt tervezi, hogy az alkalmazást "olyan környezetben való használatra javasolja, ahol gyakori COVID-19 tesztelésre van szükség, például alkalmazottak, egészségügyi dolgozók és diákok szűrése, utazás, sport, szórakozás és idősek gondozása".
Ehhez azonban először az egészségügyi hatóságoknak világszerte jóvá kell hagyniuk az alkalmazást, mielőtt széles körben használhatóvá válna. Ugyanakkor pozitív jel lehet a cég számára, hogy ResAppDx nevű alkalmazását Ausztrália mellett Európában is jóváhagyták. Utóbbi légúti betegségek, például krupp, tüdőgyulladás, asztma és hörghurut diagnosztizálására alkalmas.
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?