A gyengécske negyedév után 5 milliárdos bevásárlással erősít. A vendéglátós szoftvereket fejlesztő Microsért fizet ennyit.

Amiről eddig csak pletykáltak, tegnap tény lett: az Oracle megállapodott a Micros Systems felvásárlásáról részvényként 68 dollárért. Az ajánlat összértéke mintegy 5,3 milliárd dollár, leszámítva a Micros készpénzállományát 4,6 milliárd – áll az Oracle közleményében.

Új terület, új ügyfelek, új növekedési lehetőség

A felvásárolt cég, amely szoftveres és hardveres megoldásokat szállít a vendéglátóipari és kiskereskedelmi cégeknek – például intelligens szállodai kártyarendszereket és felhőalapú étterem-menedzsment rendszereket – a legutóbbi pénzügyi évét 1,34 milliárd dolláros bevétellel zárta, amiből 171 millió dollár nyereséget hoztak ki. A bevételeket közel 11 százalékkal tudta növelni az előző évéhez képest.

A Micros egyébként jól már az is jót tett, amikor június közepén felröppent a felvásárlás híre: részvényei eleve majdnem 15 százalékot ugrottak.

A felvásárlással az Oracle újabb iparágnak kínálhat átfogó megoldásokat úgy, hogy a Micros ágazatspecifikus alkalmazásait párosíthatja az Oracle üzleti alkalmazásaival, technológiáival és felhőszolgáltatásaival. Ráadásul egy újabb területen.

A marylandi központú Micros amúgy régi motoros: 1977-ben alapították. Jelenleg mintegy hatezer alkalmazottja van. A cég honlapja szerint több mint 300 ezer telepítése fut a világ 180 országában. Ügyfelei között van például Európa második legnagyobb szállodalánca, a mintegy 63 ezer szobát üzemeltető Louvre Hotels vagy a luxusszállodákat üzemeltető Omni Hotels, a globális étteremláncok közül pedig többek között a Pizza Hut. De Micros rendszereket használnak például az Aston Villa létesítményeinek üzemeltetéséhez is.

A Micros igazgatótanácsa egyhangúlag jóváhagyta a tranzakciót. Az ügylet várhatóan 2014 második felében zárul le.

Képernyő-megosztót is vesznek

Kisebb volumenű tranzakció a LiveLook felvásárlása, melyet szintén tegnap jelentett be az Oracle. A LiveLook képernyő-megosztási alkalmazásokat fejleszt, melyek közös böngészést, illetve együttműködést tesznek lehetővé egymástól távol dolgozó felhasználóknak.

Az Oracle több mint száz nemzetközi ügyfele használja már a LiveLook technológiáját az Oracle Service Cloud szolgáltatásai szerves részeként. A LiveLook alkalmazásai segítségével például az ügyfélszolgálati munkatársak a távoli ügyféllel közösen tudnak végigmenni egy probléma megoldásán vagy egy rendelés folyamatán.

Az Oracle azt reméli, hogy a LiveLookkal javíthatja ügyfélszolgálati szoftverinek minőségét. A tranzakció értékét nem nyilvános.

Piaci hírek

Szétszedték Trump telefonját, és egy HTC-t találtak

Az iFixit a májusban megjelent T1-en is elvégezte a szokásos boncolásos vizsgálatát. Vérmérséklet szerint lehet sírni, röhögni vagy sírva röhögni...
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.