Az október végén kiadott stratégia jó, de a munkacsoport szerint például a digitális pénz témakörével többet kellene foglalkozni.

Véleményezte az IVSZ Fintech Munkacsoportotja az MNB október végén kiadott fintechstratégiáját. A Pénzügyi Innováció és Stabilitás című tanulmány [PDF] átfogó keretbe foglalja az MNB törekvéseit a pénzügyi szektor digitalizációjának fejlesztésére, és négy témakörben összesen 24 konkrét kezdeményezést is megfogalmaz (lásd a lenti ábrát).

A javaslatok egy része az MNB hatáskörében megvalósítható, míg másik része a kormányzat kompetenciája, illetve vannak olyanok is, melyeknek a megvalósítása a hazai fintech közösségre várna az MNB elgondolása szerint.

MNB: ez a helyzet most

A tanulmány azért is készült, mert a jegybank szerint fontos a hazai fintech innovációk felgyorsítása. Innovatív ötletből nincs hiány, azonban az MNB csak mintegy száz fintech cég aktív jelenlétét tapasztalja a hazai piacon. A fintech szektor a növekedési pályája elején jár. A fintechek piacra lépését sokszor hátráltatja az üzleti modelljük kiforratlansága, a hazai piac szerkezete, illetve a szabályozás rugalmatlansága is. Mindezek a tényezők az inkumbensekkel történő együttműködések felé terelhetik az innovatív szereplőket.

 
MNB Fintech stratégia 2019
Infogram

 

Pozitív tendencia ugyanakkor, hogy folyamatosan fejlődik az ökoszisztéma, sőt a hazai inkumbens intézmények és a befektetői környezet egyre inkább felismerik a pénzügyi innovációkat alkalmazó cégekben rejlő lehetőségeket. Ennek köszönhetően az inkumbensek is felállítottak innovációs laborokat, amelyek infrastrukturális, szakmai és esetenként anyagi támogatások formájában is együttműködnek innovatív cégekkel. Mindezzel együtt 2008 és 2018 között Magyarországon a fintechekbe történő kockázati tőkebefektetések összértéke nem érte el a régiós átlagot.

Bár a fogyasztók körében végzett felmérések szerint a régióban Magyarországon van a legnagyobb igény a digitális technológiákra, a piaci nyomás egyelőre mérsékelt a magasabb fokú digitalizáció irányába, a digitális transzformációs lépések lassan zajlanak – áll az MNB tanulmányában.

A Nemzeti Bank tanulmánya innen tölthető le.

Jó a helyzetértékelés, de...

Az IVSZ Fintech Munkacsoport véleményét Trinh Anh Tuan, a Budapesti Corvinus Egyetem docense, a munkacsoport vezetője foglalta össze az IVSZ oldalán.

A munkacsoport szerint fontos volt a stratégia megszületése. Egyértelműen megfogalmazza a szektor előtt álló feladatokat, nyitottságot sugall és pozitív hatásokat prognosztizál a piac szereplőknek, melyeknek könnyebb és hatékonyabb kommunikációt tesz lehetővé az MNB-vel mint szabályozóval.
 

MNB kezdeményezések a FinTech szektor fejlesztésére
(kattintson a képre a nagyításhoz)


Mivel a fintech megoldások kivitelezésében az informatikai fejlesztések kulcsfontosságúak, ezért különösen fontos a stratégia az IVSZ tagok számára, mert IT projekteket, közbeszerzéseket, illetve további munkalehetőségeket, azaz a piac élénkítését hozhatja magával – fogalmazott a munkacsoport vezetője.

A megfogalmazott kezdeményezések, melyek egy része megvalósult, vagy megvalósítása folyamatban van, már rövid távon is élénkebbé teszi a hazai fintech ökoszisztémát, fogalmazott Trinh Anh Tuan, aki hosszabb távú hatásként azt is elképzelhetőnek tartja, hogy Budapest és Magyarország lehetne Közép-Kelet Európa egyik legfontosabb fintech hubja. Ez pedig újabb IT és fintech tehetségeket, cégek vonzhat az országba.

A döntéseken gyorsítani kellene

Ehhez azonban fel kellene gyorsítani a szabályozási kérdésekkel összefüggő döntéseket. A munkacsoport-vezető negatív példaként hozta fel a Viber és a Mastercard közös pénzküldő megoldásának, az októberben indított Moneytou-nak az esetét. A szolgáltatás bevezetését nagyon lelassította a partnerbankokkal történő szabályozási tárgyalások, egyeztetések körülményessége. A munkacsoport éppen ezért azt is várja az MNB-től, hogy gyakorlati intézkedésekkel is segít felgyorsítani a hazai fintech fejlesztéseket, projekteket.

Bár az MNB nemzetközi és hazai helyzetértékelését a munkacsoport helytállónak találja, mondta Trinh Anh Tuan, jó lenne, ha az MNB többet foglalkozna a digitális pénz – nem a kriptovaluták, hanem a központi bankok által létrehozott digitális entitások, tokenek, vagyonok – kérdésével. Az erre vonatkozó terveiről ugyanis eddig keveset beszélt, miközben mind az IMF, mind Európai Központi Bank is egy ideje jól láthatóan foglalkozik a témával.

Piaci hírek

Az egész Zuckerberg-birodalomban felcsavarják az MI-t

A Facebooktól a Ray-Ban Meta napszemüvegekig mindenhol munkába áll a közösségi polip nagy nyelvi modelljének harmadik generációja, amely többek között valós időben, gépelés közben generál képeket.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.