A lista még nem teljes és több készülék nélkülözni fog bizonyos funkciókat.
Hirdetés
 

Alaposan megvárakoztatta a felhasználókat a Microsoft a mobilos rendszer frissítésével. Több mint egy évvel a Windows 10 Mobile bejelentése, illetve 4 hónappal az első ilyen készülékek piacra dobása után hivatalosan is elindult a frissítési folyamat. A vártnál szűkebb a lista, illetve több funkció nem lesz jelen a frissített mobilokon.

Az oprendszer új verziója OTA, azaz over-the-air módon jut el a felhasználókhoz, akiknek alapvetően nincs más dolguk, mint kivárni, hogy a készülék jelezze a csomag megérkezését. Ennek időpontja országtól, gyártótól, típustól, szolgáltatótól függ, így a szoftver megérkezésének üteme eltérhet. Addig annyit tehetnek, hogy meggyőződnek a telefonjuk kompatibilitásáról, amit az Upgrade Advisor nevű alkalmazás telepítésével tehetnek meg. Ez az alkalmazás megállapítja, hogy a Windows Phone 8.1-es rendszerű készülék képes-e fogadni a Windows 10 Mobile-t, illetve segít a szükséges tárhely felszabadításában, amennyiben erre szükség van.

A legfontosabb részlet persze az, hogy mely modellek kapják meg biztosan, első körben a frissítést – íme: Lumia 1520, 930, 640, 640XL, 730, 735, 830, 532, 535, 540, 635 1GB, 636 1GB, 638 1GB, 430, 435, BLU Win HD w510u, BLU Win HD LTE x150q, and the MCJ Madosma Q501. A listából kitűnhet a Lumia modellek túlsúlya, illetve az, hogy a tesztelésben, azaz a Windows Insider programban résztvevő készülékek közül több is kimaradt a szórásból.

A Microsoft ezeket nem nevesítette ugyan, de azt közölte, hogy azok a modellek nem kaphatják meg az új verziót, amelyek a hardveres limitációik miatt nem tudják biztosítani a megfelelő felhasználói élményt. Jelen pillanatban nem lehet tudni, hogy pontosan mely telefonokról van szó, de ez a következő hetekben kiderülhet. Az azonban biztos, hogy a frissített készülékek sem kapnak meg minden olyan funkciót, amit például a Lumia 950/950XL. Ezek közé tartozik a Continuum, vagy az írisz alapú azonosítási rendszer, a Windows Hello.

Konzumer tech

Az MI-adatközpontok építői is az indiánok földjére pályáznak

A mesterséges intelligenciát fűtő infrastruktúra erőltetett ütemű kiépítése újabb fejezetet nyitott az őslakos közösségek kizsákmányolásának történetében, de a hírek szerint itt-ott már az ellenállás is éledezik.
 
Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.