A laptopok iránti megélénkülő kereslet jót tett a csipgyártó divíziónak, ám a járvány negatív hatásai miatt a folytatás borúsnak ígérkezik.

Úgy tűnik, az első három hónapban több előnnyel, mint hátránnyal járt a dél-korai elektronikus óriásnak a világjárvánnyá terebélyesedő koronavírus. Ennek köszönhetően az előzetes adatok szerint a Samsung éves alapon még növelni is tudta eredményeit.

Felülteljesített várakozások

A világ egyik legnagyobb informatikai vállalata ma hivatalos közleményben számolt be arról, miként alakult az évkezdés. 2020 első negyedévében ezek alapján az üzemi eredmény 6400 milliárd won (nagyjából 5,2 milliárd dollár) körül alakulhatott. Ez az összeg nem csupán az előző év hasonló periódusában elért szinttől több 200 milliárd wonnal, hanem ugyanennyivel haladja meg az elemzők által korábban jósolt eredményt.

A bevételek szintén emelkedtek éves alapon, hiszen a most bejelentett 55 000 milliárd won 5 százalékkal haladja meg a 2019-es forgalmat. Ugyanakkor ez egy kevéssel alatt marad az elemzői konszenzus szerinti 55 600 milliárdra rúgó elvárt szintnek.

A Samsung nem közölt részlegekre bontott számokat, de biztosra vehető, hogy a pozitívumokat a tavalyi üzemi eredmény több mint felét szállító chipgyártó divízió húzta a céget. A távmunkára kényszerített dolgozók milliói miatt egyszerre ugrott meg a kereslet a laptopok iránt, illetve növekedett az adatközpontokból "érkező" szolgáltatások iránti igény, ami jót tett a Samsung megrendelésállományának is. A folyamatokat jól érzékelteti, hogy a DRAM memóriacsipek ára január óta 3,5 százalékot emelkedett.

A hivatalos tájékoztatást követően a cég papírjai mérsékelt emelkedéssel reagáltak a nyilvánosságra hozott adatokra.

Innentől lesz nehéz

A befektetői óvatosság persze érthető, hiszen minden jel arra mutat, hogy innentől sokkal nehezebb körülményekkel kell megküzdenie a menedzsmentnek, amit már valószínűleg nem tud kompenzálni a csipes részleg esetleges további jó eredménye sem.

A Samsung azért volt viszonylag jó helyzetben az év elején, mert ellentétben sok riválisával, már szinte egyáltalán nem támaszkodik kínai beszállítókra. Így értelemszerűen sokkal kevésbé viselte meg a cég működését az, hogy Kínában gyakorlatilag teljesen leállt az élet.

A vírus azonban azóta sajnos világméretű járványt okozott, így a dél-koreaiaknak nem csak az otthoni súlyos helyzetet kellet kezelni, de a beszállítói hátországként funkcionáló Vietnám és India problémái is egyre nagyobb gondot okoznak. Ráadásként a jelenlegi európai és észak-amerikai szituáció alapján a Samsungnak rendkívül nehéz lesz értékesíteni csúcskategóriás telefonjait, tévéit és egyéb otthoni eszközeit, mivel ezek a régiók jelentik (jelentették eddig) ezeknek a termékeknek az elsődleges felvevőpiacát. Ezek alapján nem meglepő, hogy a Hana Financial Investment nemrégiben 260 millió darabra vissza is vette korábbi, 300 milliós éves előrejelzését a Samsung által 2020-ban leszállított okostelefonok tekintetében.

Piaci hírek

OpenAI-incidens: olcsó reklám vagy valós veszély?

A szakértő szerint tekintsük inkább egy nagyon fontos figyelmeztetésnek.
 
Hirdetés

Öt kérdés, amelyet érdemes feltenni felhőplatform-választás előtt

Egy felhőplatform értékét nemcsak a szolgáltatásai határozzák meg, hanem az is, hogy egy kritikus helyzetben mennyire képes támogatni a vállalat működését.

Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.