Az Agility Robotics két éven belül piacra dobná következő generációs gépeit, amelyek már az emberekkel közös térben is képesek lesznek a biztonságos munkavégzésre.

Hamarosan teljesen normális lesz, hogy a humanoid robotok különböző munkahelyeken az emberek munkatársaivá válnak – idézi a Business Insider hét eleji riportjban az Agility Robotics vezérigazgatóját. Peggy Johnson szerint először azokon az üzleti területeken jelennek meg a gépek, ahol erre a legnagyobb igény mutatkozik a munkaerőhiány miatt, aztán ahogy a gyártó Digit modelljei új képességeket sajátítanak el, képesek lesz túllépni a logisztikán és a gyártóiparon, hogy a folyamat legvégén fogyasztói termékként is megjelenjenek.

A lap ezzel kapcsolatban a Deloitte előrejelzésére hivatkozik, amelynek értelmében már idén januárban is több mint 600 ezer betöltetlen munkahely volt az amerikai iparban, ez a probléma pedig 2030-ig akár billió dolláros nagyságrendű problémát jelent majd a gazdaságnak. Johnson szerint azonban már minden olyan vállalatnál, ahol szükség van anyagmozgatásra, így például a gyógyszer- vagy élelmiszeripar szereplőinél, a Digit robotok máris munkába állíthatók, sőt az Amazon vagy a Ford is különféle feladatokon teszteli őket.

A cikkből kiderül, hogy az idén a Digit lett az első olyan humanoid robot, amelyik lényegében fizetést húzott egy munka elvégzéséből. Agility Robotics ugyanis több évre szóló szerződést írt alá a GXO Logistics nevű társasággal, ahol a gépek havi díjért pakolnak szállítórekeszeket a futószalagokra. A szolgáltatás magában foglalja a robotok, a hozzájuk kialakított munkaterület és az üzemeltetéshez szükséges szoftver használatát, a befektetés pedig az emberi munkások 30 dolláros órabérével számolva két év alatt térülhet meg.

Ott jelennek meg, ahova úgyis nehéz embert találni

Ahogy ebből is látszik, a jelenlegi Digit még csak meghatározott, az emberi munkásoktól elkülönített térben dolgozhat, de Johnson szerint a 2025 közepére ígért, következő generációs modellek már biztonságosan működhetnek majd az emberek között is. Az Agility Robotics azt tervezi, hogy az új verziót másfél-két éven belül kereskedelmi forgalomba küldi, bár a vállalat vezetője ehhez azt is hozzátette, hogy a technológia széles körű bevezetésére így sem számítanak rövid távon – nem is beszélve a robotok szempontjából különösen kaotikus otthoni környezetekről.

A Business Insider a Gallup egyik 2023-as felméréséről is beszámol, amely szerint az amerikai munkásoknak már az ötöde félti a munkahelyét a robotizációtó, szemben a 2021-es 15 százalékkal. Johnson erről szólva elmondta, hogy a robotok megjelenése elsősorban azoknak a munkaköröknek a környékén várható, amelyek betöltésével a munkáltatóknak folyamatos problémáik vannak. Vagyis a gépek inkább kiegészítik majd a humán munkaerőt, és csak bizonyos feladatokat vesznek át az emberi munkások számtalan tevékenysége közül.

Részletek a Business Insider riportjában »

a kép forrása: agilityrobotics.com

Piaci hírek

A PwC radikális MI-stratégiája: vagy megszoksz, vagy megszöksz

A tanácsadó amerikai vezérigazgatója egy Financial Times-interjúban üzent a kollégáinak.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.