Idén már az új vállalati IT-trendekhez igazodva az Év Informatikai Vezetőjét keresi a VISZ. A díjra július 21-éig lehet jelölni hazai vállalatoknál dolgozó szakembereket.

Immár tizennyolcadik alkalommal hirdeti meg a Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) azt a pályázatát, melyen az Év CIO-ját választja ki egy a szövetség elnöksége által felkért zsűri. Idén azonban nem csak a CIO-knak, tehát Chief Information Officer pozícióban dolgozó szakembereknek szól a kiírás, hanem informatikai vezetőknek. Strausz Görgy, a szervezet tavasszal megválasztott elnöke, elmondta, a díj átnevezésében nem a magyarítás motiválta a VISZ-t: az idei kiírás – reagálva a vállalati informatika komplexebbé válására – kiterjeszti a pályázók körét lényegében minden informatikai területen dolgozó vezetőre.

Tehát a hagyományos CIO pozícióban dolgozók mellett pályázhatnak például technológiai fejlesztésért felelős vezetők (CTO), innovációs vezetők (CINO), digitalizációért felelős vezetők (CDO), a vállalati adatvagyon hasznosításáért felelős vezetők (CDO), fejlesztési vezetők (CRO), de akár olyan operatív vezetők (COO) is, akik egyben az informatika irányításáért felelnek.

A díjra cégek, szakmai szervezetek, illetve a zsűri tagjai egyaránt jelölhetnek szakembereket.

A cél azonban nem változott

Pályázat célja azonban továbbra is az, hogy felhívja a figyelmet az informatikai területekért felelős vezetők tevékenységének fontosságára, valamint díjjal ismerje el az évek során kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakember munkáját.

A zsűri két körben választja ki a díjazottat. Első körben az egyéni javaslatok alapján kialakítja a díjra esélyes CIO-k egy szűkített körét, és őket felkéri rövid pályázati munka írására. Majd a pályamunkák értékelése után a jelölteknek személyes meghallgatáson kell számot adni munkájukról.

A pályamunkában az informatikai vezető ars poetica mellett ismertetni kell azokat az innovatív megoldásokat, melyeket a vállalatánál a jelölt irányításával vezettek be az elmúlt 1-3 évben, illetve ki kell térni arra is, hogy az innováció hogyan módosította a jelölt vezetői szerepét.

A pályázatban aktuális problémaként idén a termelékenység javítására, valamint az ágazai IKT-trendekre kell kitérni. A zsűri ezért egyrészt arról is vár rövid összefoglalót, hogy a pályázó cégénél milyen IKT-megoldásokkal segítik termelékenység javítását. Emellett meg kell fogalmazni azokat az IKT-trendeket, melyek jelentős hatást gyakorolnak a pályázó által képviselt ágazat működésére, és azt is, hogy ezekre hogyan kíván reagálni vezetőként.

A díjra a jelöléseket 2019. július 21-éig várja a Vezető Informatikusok Szövetsége. A második körbe kerülőknek a pályamunkát augusztus 4-éig kell eljuttatniuk elektronikus levélben a VISZ titkárságához.

A díjat a hagyományoknak megfelelően augusztus végén, a VISZ INFOhajó rendezvényén adják át.

Közösség & HR

OpenAI-incidens: olcsó reklám vagy valós veszély?

A szakértő szerint tekintsük inkább egy nagyon fontos figyelmeztetésnek.
 
Hirdetés

Öt kérdés, amelyet érdemes feltenni felhőplatform-választás előtt

Egy felhőplatform értékét nemcsak a szolgáltatásai határozzák meg, hanem az is, hogy egy kritikus helyzetben mennyire képes támogatni a vállalat működését.

Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.