A teljes levélforgalom több mint fele a spam, de sokkal több belőlük az adathalász levél, mint egy éve – írja a Kaspersky Lab legfrissebb jelentése.

Bár csak a Kaspersky-rendszerek adataira épül, a nagy számok miatt jól mutatja a spamhelyzet alakulását a Kaspersky Lab legfrissebb jelentése, amely a 2018-as levélszemét-helyezetet és az adathalászat jellegű támadásokat összegzi. A legfontosabb tendencia, hogy miközben a spamek aránya csökkent a teljes levélforgalomban, az adathalász támadásokra használt küldemények száma brutálisan megugrott.

– 2018-ban a teljes levélforgalom 52 százaléka volt spam – szemben a 2017-ben regisztrált 57 százalékkal.

– Közel félmilliárd (482 millió) adathalász támadás történt tavaly, ez brutális emelkedés 2017-hez képest, akkor 246 millió támadást regisztráltak. (Itt a cég azt az adatot közli, ahányszor elindult az anti-phishing rendszerük.)

– Minden ötödik Kaspersky-felhasználó (18 százalék, de például Brazíliában 28 százalék!) esett áldozatul adathalász támadásnak.

– Nagyon sok támadás kötődött a GDPR-rel kapcsolatos értesítésekhez, valamint az új iPhone-ok piacra dobásához.

– Megjelentek új spamterjesztési csatornák is.

Amikor az adatvédelmi előírás visszájára fordul

Az év elején nagyon sok olyan spamet regisztráltak a Kaspersky védelmi rendszerei, amely az európai általános adatvédelmi rendelethez kötődött. Ezek többsége olyan B2B jellegű adathalász levél volt, melyben cégek adatvédelmi felelőseit hívták GDPR-témájú fizetett szemináriumokra, webináriumokra, workshopokra. De a végfelhasználókat is intenzív spamtámadások érték, szintén adathalász célzattal. Itt a kiberbűnözők azt próbálták kihasználni, hogy az év elején a cégek tömegesen küldtek értesítés ügyfeleiknek a GDPR-re való áttérésről, és kérték a felhasználók hozzájárulását a személyes adatok tárolásához és feldolgozásához. A kiberbűnözők ilyenkor áloldalakra irányítottak felhasználókat, kérve a fiókadatok frissítését. A Kaspersky adatai szerint elsősorban pénzügyi szervezetek és az informatikai szolgáltatásokat nyújtó cégek ügyfeleire utaztak a bűnözők.

Két másik esemény is vonzotta az adathalászokat. Az egyik a labdarúgó-világbajnokság volt: már a vébét megelőző időszak alatt emelkedett az olyan támadások száma, melyek hamis FIFA-partneroldalakhoz kötődtek. A bűnözők itt például meccsjegyek vagy szállás ígéretével próbálták megszerezni a felhasználók banki adatait. A másik csúcspont az új iPhone-ok tavaly szeptemberi megjelenéséhez kötődik. Főleg Kínára volt jellemző, hogy spam segítségével hamis, online áruházaknak álcázott weboldalakra irányított felhasználókat próbáltak rávenni arra, hogy ott vásárolják meg az új Apple-készüléket, amit aztán természetesen nem szállítottak le.

A hasonló típusú csalások száma egyébként a webáruházak két novemberi csúcsidőszakában, a World Shopping Day és a Black Friday környékén is megugrott – ilyenkor a csalók extrém nagy kedvezmények ígéretével csalogatták a hamis weboldalakra a vásárlókat.

Az előző évhez képest némileg csökkent az olyan spamtámadások, melyek vállalati rendszerekbe próbáltak bejuttatni kártékony kódot (a tíz leggyakoribb malwer lsitáját lásd az alábbi grafikonon). A bűnözők a vállalatra jellemző formai jegyek – például logók, aláírások stb. – használatával igyekeztek elhitetni a felhasználóval, hogy a levél hiteles forrásból érkezett. Az ilyen levelek különböző formátumú fertőzött fájlokat tartalmaztak, melyek megnyitásuk után több lépcsőben rosszindulatú trójai alkalmazást telepítenek a vállalati rendszerbe akár közvetlen adatlopás, akár egy backdoor léterhozása érdekében. A Kaspersky szerint ezeknél a támadásoknál új jelenség az IQY (Microsoft Excel Web Query) fájlok megjelenése. Ezek a támadások elsősorban a hitelintézetek ellen irányultak.

 
Kaspersky Lab: Spamben terjesztett malware-ek
Infogram


A kiberbűnözők új csatornákat tesztelnek

A tavalyi év egyik fontos trendje, hogy a kiberbűnözők az email mellett új csatornákon is elkezdtek egyre intenzívebben terjeszteni fertőzött tartalmakat. Nem botnetet építenek, hanem magukat a felhasználókat veszik rá a továbbterjesztésre. Emiatt egyre gyakrabban használják az üzenetküldő alkalmazásokat és a közösségi oldalakat. A Kaspersky által regisztrált legkiterjedtebb támadások tavaly ehhez a két utóbbi csatornához kötődtek.

Az új módszer voltaképpen nagyon is régi: a lánclevél modernizált változata. Ez a felhasználó jóhiszeműségére és nyereségvágyára épít, és gyakran érzelmileg is manipulál. Valaki kap egy levelet, hogy küldje el tartalmát meghatározott számú ismerősének, esetleg cc-zve a feladónak is. Cserébe jogosult lesz valami kedvezményre. Így lényegében exponenciális terjesztési sebességet lehet elérni anélkül, hogy létre kellene hozni egy bonyolultan üzemeltethető botnetet. Az egyik leggyakoribb csatornája ennek a támadási típusnak tavaly a WhatsApp volt.

 
Kaspersky Lab: Spam & Phishing 2018
Infogram


A felmérés kiemeli: általános tendencia, hogy csökken a spamek mérete. Tavaly már az levek háromnegyede kisebb volt 2 kilobájtnál. Ez részben annak köszönhető, hogy a kiberbűnözők kompaktabb mellékletekkel operálnak, részben annak, hogy – mint arra a Cisco Tales tavaly évre vonatkozó jelentése is felhívja a figyelmet – a mellékletek helyett egyre gyakrabban használnak leöltési linkeket.

Az elsődleges támadási célpontokban nincs változás. Továbbra is a pénzügyi szektor a legveszélyeztetettebb, az adathalász jellegű támadások több mint 44 százaléka irányult bankok, fizetési rendszerek és online üzletek ellen.

Biztonság

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.