A világban keletkező szemét mennyisége komoly problémát jelent, amelyre az egyik megoldást a hulladékok hatékony szétválogatása jelentheti. A feldolgozók egy részében ugyan már vannak automatizált folyamatok, de az MIT és a Yale kutatói most egy teljesen új megközelítéssel igyekeznek fogást találni a szeméttengeren.

Rátapintottak

Egy meglehetősen sablonos szójátékkal RoCycle névre keresztelt robot az anyagmeghatározásnál egyáltalán nem támaszkodik vizuális érzékelőkre. Az alább látható kisfilmben bemutatott gépi kar a tárgyak méretét szenzorosan megismerve igyekszik megfelelő fogást találni a célponton, majd a nyomásra adott reakciót továbbítja az algoritmusnak, amely az adatokból viszonylag jó eséllyel kitalálja, hogy konzervdobozról, vagy műanyag pohárról van szó.
 

Pusztán a gépi tapintásra támaszkodva, a RoCycle a tesztek során 85 százalékos pontossággal dobálta be a különböző fém, üveg és műanyag tárgyakat a megfelelő kosárba rögzített pozícióból. Azonban ez az arány jelentősen romlott, amint futószalagon érkezve kellett 27 féle tárgyat szortírozni. Utóbbi 63 százalékos értéke sem feltétlen gyenge eredmény, figyelembe véve a kutatás korai szakaszát és azt, hogy a robot csakis egy "érzékszervére" van utalva.

A látszat csal

Ugyanakkor a gépi látás ennél a feladatnál tényleg nem elengedhetetlen, mivel az anyagok meghatározásában ez egyre kevesebb segítséget jelent. A gyártók ugyanis az újrahasznosított, környezetbarát(abb) új csomagolásaikat szeretik a vásárlók számára már megszokott régi formákba, színekbe öltöztetni, azaz egy konzervet kiváltó újrahasznosított tároló simán lehet konzerv alakú és fémes színű.

Ennek ellenére több szem többet lát, azaz a kutatás következő fázisában már azon dolgoznak a szakemberek, hogy a tapintást látást imitáló szenzorokkal egészítsék ki. Talán ettől is remélhető, hogy maga a folyamat felgyorsul, mert a bemutatóban tapasztalható sebességnél egy motiválatlan emberi munkáskéz is sokszorosan gyorsabban képes szelektálni.