A KSH legfrissebb adatai szerint több mint 8 millió internet-előfizetés működik hazánkban, aminek a kétharmadát már a mobilnet adja.

Tavaly szépen bővült Magyarországon az internetes előfizetések száma, de a mobiltelefonos ügyfélkört is sikerült némileg bővíteni - derül ki a KSH 2015 év végi állapotokat tükröző friss adatsoraiból.

Mobilizált netezők

Miközben 2008-ban a mobilnetes állomány a teljes internet-előfizetői szám negyedét sem tette ki, tavaly ugyanez az arány már meghaladta a kétharmadot is. Elsősorban az okostelefonok térhódításának köszönhető, hogy a hazai internet-előfizetések száma éves szinten több mint 11 százalékot tudott erősödni. A jelenleg regisztrált bő 8,1 millió szerződésből közel 5,5 milliót adnak a telefonokhoz köthető netkapcsolatok. Utóbbiak több mint 14 százalékkal gyarapodtak 2014 végéhez képest.

 

Internet- és mobilpiac Magyarországon 2015 végén
Create column charts

 

A hagyományos mobiltelefon-előfizetések száma, ahogy 2012-től kezdve mindig, szintén tudott valamicskét gyarapodni. Az utóbbi években kirajzolódó trend is folytatódott: a feltöltőkártyás konstrukció egyre kevésbé vonzó az ügyfeleknek, helyette inkább a havi díjas előfizetésre térnek át. Mindeközben tovább marginalizálódik a vonalas telefon szerepe. A legfrissebb statisztika szerint az összes telefonbeszélgetés 80 százaléka már mobil hálózatokon zajlik.

Közösség & HR

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.