A Pink Drainer néven ismert bandának a jelek szerint 3 millió dollárt hozott a konyhára az emberek megvezetésére épülő adathalászat.

Júniusi elején számoltunk be róla, hogy valakik sikeresen feltörték az OpenAI CTO-jának személyes Twitter-fiókját, hogy a több mint 120 ezer felhasználó által követett szakember nevében nem létező kriptovalutás "nyereményjátékra" csábítsák az óvatlanokat. Az üggyel kapcsolatban az elmúlt napokban sok új információ látott napvilágot.

A csalásmegelőzési megoldásokat fejlesztő ScamSniffer beszámolójából kiderül, hogy a Pink Drainer néven emlegetett bűnbanda tagjai állnak a háttérben, akik ráadásul Mira Murati mellett egy sor másik értékes személyt és üzleti fiókot is bepaliztak legújabb akciójuk keretében.

A cég elemzői szerint a kiberbűnözők összesen közel 2000 áldozat közösségi fiókját kompromittálták, és ezzel összesen nagyjából 3 millió dollárnyi digitális eszközt (kriptovalutát, NFT-t) lovasítottak meg. A jelentés megemlíti, hogy a vállalat blokkláncra épülő tranzakciókat figyelő algoritmusa kiszúrt egy kirívó esetet is, amikor egyetlen személytől sikerült a bandának 327 ezer dollár értékű NFT-t lopni.

Komoly munka

A beszámoló alapján egy igen összetett, a csalók részéről is komoly előkészítést és figyelmet igénylő akcióról van szó. A social engineering jól bevált formuláját követve az elkövetők létező szaklapok (Cointelegraph, Decrypt) újságírójának álcája alatt környékezték meg interjúkészítési kéréssel kiszemelt áldozataikat.

Amennyiben sikerült elnyerni a célszemély bizalmát, a csalás a második fázisba lépett, amelynek keretében ironikus módon a bűnözők kérték azt az áldozattól, hogy egy bevett eljárás mentén igazolják személyazonosságukat, ami garantálja, hogy tényleg a valódi személy válaszol az interjúkérdésekre.

Maga a metódus azonban nem volt más, mint egy preparált, adatlopásra kihegyezett oldal, amely lehetővé tette a támadók számára a fiókok eltérítését anélkül, hogy ismernék a felhasználói hitelesítő adatokat vagy módjuk lenne a kétfaktoros hitelesítési kódot elfogni.

Amennyiben sikeresen bejutottak a fiókba, ott rendszergazdai jogosultságot beállítva minden más felhasználót kizártak, így egy ideig zavartalanul garázdálkodhattak a személyes térben. Amennyiben nagy népszerűségnek örvendő fiókot sikerült megszerezni, akkor ahogy azt az OpenAI CTO-ja esetében is tették, különböző kamu nyereményjátékok és egyéb ingyenes juttatások promótálásával igyekeztek még több embert átvágni. 

A ScamSniffer jelentése arra is felhívja a figyelmet, hogy egyelőre a banda továbbra is aktív, így mindenkit óvatosságra intenek, akik hasonló újságírói megkerést kapnak. A legbiztosabb ilyenkor közvetlenül az adott lap hivatalos szerkesztőségi csatornáin leellenőrizni a bejelentkezés valódiságát.

Biztonság

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.