A Microsoft közel egy évvel annak bejelentése után nyilvánosan is elérhetővé teszi az MI-alapú kényelmi funkciókat, ami biztonsági szempontból a lényeges módosításokat követően is elég hajmeresztőnek tűnik.
Hirdetés
 

A Microsoft közel egy év után indítja újra a Recall nevű MI-funkciót a Windows 11-es Copilot+ PC-ken, miután a gyártó közvetve maga is elismerte, hogy a szükséges biztonsági fejlesztések hiányában elsiette a bevezetését. A mesterséges intelligenciára épülő windowsos alkalmazás lényegében mindent nyomon követ és feljegyez, ami a gépeken történik, sőt rendszeresen képernyőképeket is készít, hogy azok elemzésével kényelmi szolgáltatásokat biztosítson a felhasználóknak. Mivel a tevékenység naplózása értelemszerűen a jelszavak, címek és más érzékeny információ begyűjtésével jár, annak idején megdöbbentő volt, hogy a képernyőképeket például egy titkosítatlan adatbázisban akarták tárolni.

Könnyű belátni, hogy ilyenkor még úgy is magas a visszaélések kockázata, ha a Copilot+ az MI-re épülő feladatok elvégzését helyben, online csatlakozás nélkül is lehetővé teszi. Ahogy annak idején beszámoltunk róla, biztonsági kutatók már az eszköz tényleges megjelenése előtt bemutatták, hogyan lehet belőle kinyerni az adatokat. Nem véletlen, hogy a Copilot+ gépek tavaly júniusra tervezett megjelenése előtt hatósági figyelmeztetések jelentek meg az alapvető adatvédelmi elvárásokról, a Microsoft pedig kénytelen volt a Recall funkció nélkül bevezetni az új MI-PC-ket. A funkciót időközben átdolgozták és a Microsoft Insider programján keresztül tesztelték, módosítva néhány dolgot a biztonságosabbá tételére.

Maga az elképzelés mondhat ellent a biztonságnak

Hogy ez mennyire sikerült, arról ismét megoszlanak a vélemények: a Tom's Hardware vizsgálata még az előző év végén is azt mutatta ki, hogy a Recall akkor is gyakran rögzített érzékeny információkat a képernyőképeken, ha az érzékeny információk szűrésére szolgáló beállításnak ezt meg kellett volna akadályoznia. A Microsoft néhány nappal ezelőtt kiadott közleménye szerint azonban a képernyőkép-adatbázist legalább titkosították, és eleve engedélyhez kötik a képernyőképek mentését – korábban ugyanis nem opt-in, hanem olyan opt-out lehetőségként kezelték, amiről aktívan le kellett volna iratkozni. Szinte hihetetlen, de az is újdonságnak számít, hogy maga a Recall funkció igény szerint szüneteltethető.

A kommentárok általában elismerik a változtatások hasznosságát, de általános vélekedés szerint a lényegen ez nem sokat változtat, amennyiben egy eredendően invazív eszközről van szó. A kockázatokat ráadásul nemcsak maguk a Recall-felhasználók viselik, hanem lényegében bárki, akivel kapcsolatba lépnek, és akiknek az üzeneteit a mesterséges intelligencia a tudta nélkül feldolgozza. Az egyik biztonsági kutató "technikai szempontból lenyűgözőnek" nevezi a Recall szolgáltatásait, de adatvédelmi szempontból aknamezőnek tartja a Copilot+ PC-k régi-új funkcióját. A legzavaróbb felfedezésnek pedig azt tartják, hogy a Recall milyen jól indexeli, amit eltárolt, beleértve akár az önmagukat törlő üzeneket is.

Biztonság

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.