A HPE hivatalosan is bejelentette, hogy Houstonba helyezi át székhelyét. Egyre több technológiai vállalat választ a kaliforniainál olcsóbb helyszínt magának.

Áthelyezi székhelyét Hewlett Packard Enterprise (HPE). A vállalat, amelynek jelenleg a Szilícium-völgyben, a kaliforniai San Jose-ban van a központja, hamarosan a texasi Houstonba költözik. Ez olyan súlyú hír, hogy még a CNBC is csak ennek kapcsán és érintőlegesen foglalkozik a vállalat pénzügyi eredményeivel.

A COVID-19 sok vállalatnak felnyitotta a szemét

Mint a vállalat tegnap kiadott közleménye fogalmaz, azért választották az új campusuk helyszínéül a texasi várost, mert ott van a HPE legnagyobb amerikai foglalkoztatási központja, és jó környezetet biztosít az új tehetségek toborzására és megtartására is.
Nem vonulnak ki teljesen Kaliforniából: megmarad a San Jose-i campus is és még néhány ottani telephely. Egyelőre azt sem közölték, hogy hány alkalmazottat érint a költözés, de arra ígéretet tettek, hogy mindez nem fog elbocsátásokkal járni.

A HPE a sokadik vállalat, amely csökkenti a kaliforniai jelenlétének a súlyát. A végső lökést a koronavírus-járvány adta, amikor kiderült, hogy sok ezer-tízezer fős nagyvállalatok is képesek távmunkában működni. Ebből aztán már gyorsan jött a következtetés: nem feltétlenül kell a világ egyik legdrágább környékén működtetni a vállalati központokat.

A Palantir Technologies Palo Altóból a coloradói Denverbe tette át a székhelyét (bár ennek a lépésnek vannak politikai magyarázatai is). A Palantir társalapítója, Joe Lonsdale pedig egy hónapja jelentette be, hogy a 8VC nevű cégét a texasi Austinba költözteti, de fenntartja San Franciscóban is az irodáit.

Várhatóan szintén Austin lesz a Dropbox új székhelye is. A cég csökkenti az irodáit, és áttér a távmunkára, a főbb helyszíneken, Dublinban, Seattle-ben és San Franciscóban, de még Austinban is csak ún. Dropbox Stúdiókat hoznak létre. Ezeket kizárólag olyankor kell használni, amikor valami a személyes jelenlétet is megkívánja.

Ami a HPE lépését különösen figyelemre méltóvá teszi, hogy a Szilícium-völgy emblematikus vállalatáról van szó. A céget Bill Hewlett és Dave Packard 1939-ben egy Palo Altó-i garázsban alapították. (A másik "nagy öreg", az IBM keleti parti cég volt és maradt.)

A költözés híre mellett elsikkadt a pénzügyi eredmény

A HPE költözése olyan volumenű hír, amihez képest a vállalat eredményei is elsikkadtak. Pedig alapvetően jól teljesített a cég. Az október végével zárult negyedévben bevétele pont a tavalyi szintet hozta, 7,21 milliárd dollár lett, ami az elemzői várakozásokat (6,88 milliárd dollár) kényelmesen túlszárnyalta.

A legnagyobb kereslet az ún. HPC és MPC (high performance computing, mission-critical computing) rendszerekre volt. Ez a szegmens 975 millió dollár bevételt hozott, ami 25 százalékos növekedést jelent éves összevetésben. Az Intelligent Edge szegmens (főleg biztonsági termékek) 6 százalékot nőtt (786 millió dollár bevétel). A két legnagyobb bevételt hozó szegmens viszont gyengélkedett. A Compute (pl. hálózati megoldások, szerverek stb.) 3,2 milliárd dollárral és 5 százalékos csökkenéssel, míg a Storage részleg 1,2 milliárd dollárral és mínusz 3 százalékkal zárta a negyedévet.

Piaci hírek

A kínai vezetésnek elege lett a robotokkal való hetyegésből

Miközben a tengerentúlon a felelősség kérdésén és a megfelelő védőkorlátok meghatározásán zsinatolnak az emberszerű viselkedésükkel függőséget gerjesztő chatbotok ügyében, addig Kínában nemrég kemény szabályokat hoztak az ember-gép interakció kordában tartására.
 
Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.