Az Európai Unió Bírósága szerint a közösségi hálózat csak úgy jeleníthet meg személyre szabott hirdetéseket, ha arra közvetlen beleegyezést szerez a felhasználótól.

Újabb akadály gördülhet a Meta birtokolta Facebook elé azzal, hogy tegnap az EU legfelsőbb bírósági szerve, az Európai Unió Bírósága (EUB) mondta ki, hogy a közösségi hálózat gyakorlata nem felel meg az általános adatvédelmi rendelkezések, azaz ismertebb nevén a GDPR előírásainak [PDF].

A probléma nem új, mivel év elején ugyanebben a témában már érkezett a Metának címezve egy közel 400 millió eurós büntetéscsomag az ír adatvédelmi hatóságtól. A combos bírság azért járt, mert a társaság 2018 tavaszától, azaz a GDPR élesedése óta jogellenesen használta fel a felhasználók személyes adatait platformjain a célzott hirdetések megjelenítésekor. Az ítélet három hónapot adott a cégnek arra, hogy megfelelő módon rendezze a személyes adatkezelést, ami praktikusan azt jelenti, hogy a Meta immár nem rejtheti el az általános szerződési feltételek közé az adatok reklámelhelyezéssel kapcsolatos felhasználását. A technológiai óriás azonban fellebbezett a döntés ellen, így időt nyert.

Nem lett könnyebb

A héten hozott EUB-határozat ugyanakkor egyáltalán nem könnyíti a vállalat helyzetét Európában. A többek között az egységes EU-s jogalkalmazást segítő testülethez a német versenyhatóságtól érkezett, amely arra volt kíváncsi, hogy helyi trösztellenes ügyek vizsgálatánál lehetőség-e van a nemzeti testületeknek arra, hogy ellenőrizzenek más jogszabályoknak (például a GDPR-nek) való megfelelést is.

A kérdéskör kapcsán az EUB leszögezte, hogy "a körülmény, hogy egy online közösségi hálózat üzemeltetője adatkezelőként erőfölényben van a közösségi hálózatok piacán, önmagában nem zárja ki, hogy e közösségi hálózat felhasználói az általános adatvédelmi rendelet értelmében érvényesen hozzájárulhassanak személyes adataik e gazdasági szereplő általi kezeléséhez". Az állásfoglalás ugyanakkor azt is kihangsúlyozza, hogy "tekintettel arra, hogy az ilyen erőfölényes helyzet érintheti e felhasználók választási szabadságát, fontos tényezőnek minősül annak meghatározása szempontjából, hogy a hozzájárulást ténylegesen érvényesen és különösen szabadon adták-e meg". Ráadásul ennek bizonyítása az említett szolgáltató kötelezettsége.

Költséges kérdések

Sajtómegkeresésre reagálva a Meta szóvivője egyelőre csak annyit mondott, hogy "tanulmányozzák a bírósági döntést", de a korábbi gyakorlatnak megfelelően a cég vélhetően minden jogi lehetőséget megragad majd arra, hogy lassítsa, esetleg érvénytelenítse a számára kedvezőtlen határozatokat.

A célzott hirdetések ugyanis a vállalatcsoport alapvető bevételi forrását erősítik. Nem véletlen, hogy a Facebook reklámforgalma látványosan megcsappant azt követően, hogy az Apple új rendszert vezetett be, amelynek értelmében az iOS-es appok fejlesztőinek külön engedélyt kell kérnie a felhasználóktól arra, hogy internetes tevékenységüket követve "profilozhassák" őket.

Piaci hírek

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.