A Google Docsról G Suite névre váltó cloudos irodai alkalmazáscsomag felhasználói egy sor új funkcióval próbálhatják termelékenyebbé tenni életüket.

Láthatóan nem pihennek a Google mérnökei, hiszen sorra érkeznek a fejlesztések az immár G Suite névre hallgató szolgáltatáscsomaghoz. Ahogy az lenni szokott, a legtöbb újítás leginkább angol nyelven használható teljes hatékonysággal, de azért akadnak univerzálisan hasznos megoldások.

Ki mit tud?

A mostani ötös fogat elsősorban a gyorsaságra és az információ megfelelő elosztására, keresésére helyezi a hangsúlyt. Ez nem rossz irány, hiszen kutatások szerint a munkahelyen töltött idő nagyjából ötöde a szervezeten belül elszórtan megtalálható információk felkutatásával megy el.

Az úgynevezet Action Item funkció bevezetése igyekszik a tájékozódást a felelősségi körök pontos, jól követhető felrajzolásával segíteni. Ha egy-egy anyagon csoportosan dolgoznak a kollégák, a különböző részekhez közvetlen felelőst lehet így rendelni, aki erről automatikus értesítést is kap. Hogy a dolog még könnyebb legyen, a rendszer a begépelt szöveg alapján automatikusan javaslatot tesz arra, hogy az aktuális témát kihez kellene rendelni (például a név alapján).

A feldolgozandó feladatok leküzdését egy másik újítás is megkönnyítheti. Mostantól ugyanis azoknál az állományoknál, amelyekkel valamilyen teendője van a felhasználónak, az általános áttekintő felületen prioritás alapból feltűnik egy kis jel, ami mutatja, hány feladatot, illetve megfontolásra váró javaslatot tartalmaz az anyag.

Nagyon felgyorsulhat a kérdőívek tervezése is, hiszen a Google algoritmusa már a kérdésekből megpróbálja kitalálni a lehetséges válaszokat, amelyeket így egyetlen kattintással beemelhetünk. Például ha azt tudakoljuk, hogy milyen méretű pólót hord az illető, rögtön előkerül a teljes skála S-től a sok X-ig. Mindez persze első körben leginkább az angolul kérdőívezőknek jelent majd könnyítést.

 

Kinek van ideje hétfőtől vasárnapig gépelni?

 

Egy sor újabb paranccsal bővült az idén februárban bevezetett hangvezérelt gépelés. Sajnos ez a funkció magyar nyelven még mindig elég szegényes eszköztárral üzemel, így csak reménykedni lehet, hogy a későbbiekben ebből a szempontból is fejlődik a rendszer. Az ötödik eleme a bővítésnek egy szorosabb együttműködés a népszerű cloudos csoportmunka-megoldással, a Slackkel.

Cloud & big data

A PwC radikális MI-stratégiája: vagy megszoksz, vagy megszöksz

A tanácsadó amerikai vezérigazgatója egy Financial Times-interjúban üzent a kollégáinak.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.