Török szakember vezeti szeptember közepétől a Tech Data magyar leányvállalatát. Sirma Ozkan Eren a magyar leányvállalat mellett a vállalat délkelet-európai jelenlétéért is felel. Ő irányítja a horvát, a szerb és a szlovén képviseleteket, valamint hat olyan ország (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Koszovó, Macedónia, Montenegró) értékesítését, ahol a Tech Data partnerhálózattal van jelen.
A szakember közel egy évtizede dolgozik az IT-iparban. A török Medyasoft IT-szolgáltató cégnél eltöltött öt év után 2013 áprilisában igazolt az Avnet Technology Solutions (TS) üzletágához, ahol 2015-ben már az EMEA régió marketingjéért felelős alelnök volt. 2016-ban került a Tech Datához, amikor a vállalat felvásárolta a TS-t.
A felvásárlás után az Advanced Solutions üzletág európai marketingjének irányításával bízták meg, de részt vállalat a TS integrálásában is. 2018-tól a keleti régió marketingigazgatójaként helyi és regionális csapatok munkáját is irányította.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak